Sport Szentes

Olimpiai hetedik lett a szentesi születésű Kuli István

Hetedik helyen végzett a szentesi születésű Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor összeállítású magyar férfi kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián.

A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású egység kedden másodikként ért célba első pályáján, ezzel közvetlenül a középfutamba került, melyben csütörtök délelőtt ugyancsak második lett. A két órával későbbi döntőben jó időben, telt lelátók előtt nyílt lehetősége arra, hogy érmet szerezzen, és ezzel elérje a célját, de végül ettől jelentősen elmaradt.

A mezőnyben ott voltak többek között a címvédő és világbajnok németek, a Tokióban második spanyolok és a tavalyi világbajnokságon a magyarok mögött harmadik ukránok, valamint a középfutamos szakaszban a legjobb időt evező ausztrálok.

Az egy éve, Duisburgban vb-ezüstérmes magyar csapat, amely három éve szinte ugyanebben az összeállításban hetedik volt a tokiói játékokon – Kuli helyett Béke Kornél ült akkor a hajóban -, az idei, szegedi Eb-n negyedikek lett, de ebben komoly szerepe volt a kedvezőtlen szélnek.

A rendkívül gyors számban nem lehetett nagy különbségek kialakulására számítani, ehhez képest a dobogóért folyt öldöklő küzdelem, azután egy második csoport következett. A futamot kétszer kellett elindítani, elsőre figyelmeztetést kapott a német és a magyar hajó is. Másodjára jól jöttek el a magyarok, de rövid időn belül már az ötödik helyen haladtak. Nem volt meg a megfelelő sebességük, emiatt nőtt a hátrány az élen haladókhoz képest, s végül ismét hetedikként értek célba a magyarok.

Az élen Németország, Ausztrália, Spanyolország sorrend alakult ki.

Kuli István



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ha kisüt a nap, élettel telik meg a szentesi Kurca-part + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Mutatjuk a szentesi elsősegélynyújtó verseny eredményeit

cs3_szerk2

Új szakmai szövetséget alapított a szentesi Tóth József Színház igazgatója

cs3_szerk2

Elismerésben részesült a Szentes Járási Hivatal hatósági állatorvosa

cs3_szerk2

A Csongrádi Kisréti Otthon hozta el a Nemzeti Művelődési Intézet legrangosabb díját, a szeretetet

cs3_szerk2

A bajai egyetem versenyén jutott döntőbe a szentesi Zsoldos diákja

cs3_szerk2

Tavaszváró Bálra vár a Szentesi Központi Konyha

cs3_szerk2

Cégek Piaca Szentesen: bemutatkoztak a duális partnerek

cs3_szerk2

Drogfogás Szentesen: Metamfetaminnal kereskedő férfit fogtak el a rendőrök

cs3_szerk2