Belföld

Huszonnégy éve eltűnt fiú holttestét találhatta meg a rendőrség Baján

Az eddigi adatok alapján a tizenegy éves korában, 2000 tavaszán eltűnt Till Tamás holttestét találták meg a nyomozók Baján; az elásott és lebetonozott maradványok azonosítása még folyamatban van – közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Petőfi Attila rendőrségi főtanácsos.

Till Tamás huszonnégy éve, gyermeknapon tűnt el Baján, miután édesapja megengedte neki, hogy kerékpárral a közeli vadasparkba menjen. A fiú nem tért haza a megbeszélt időpontra, ezért szülei értesítették a rendőrséget, és keresni kezdték a gyermeket, de ez nem vezetett eredményre.     A rendőrség kezdettől fogva gyanús esetként kezelte a történteket, korábban az is felvetődött, hogy emberkereskedők rabolhatták el a fiút, akinek kerékpárját egy tanya mellett találták meg a kutatáskor. Akkor kikérdezték a birtok tulajdonosát, ő azonban nem szolgált információval a nyomozóknak. Az ügyben korábban több száz embert hallgattak meg, tizenöt esetében poligráfos vizsgálatot is végeztek, az azonban nem vezetett eredményre.

Petőfi Attila elmondta, hogy júniusban az ügyészségtől kapott értesülést a rendőrség arról, hogy egy férfi állítólag bevallotta: részt vett egy gyermek holttestének elásásában, abban az időben, amikor Till Tamás eltűnt. Az információk ellenőrzésében az Országos Rendőr-főkapitányság mellett a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, illetve helyismeretük miatt a Bajai Rendőrkapitányság nyomozói is részt vettek, de K. Pétert nem tudták meghallgatni, mert évekkel ezelőtt öngyilkos lett. Az elhunyt férfi Till Tamás eltűnésének idején a helyi gyermekotthon lakója volt, szakmát tanult, és egy társával együtt rendszeresen dolgozott annak a tanyának a vállalkozó tulajdonosánál, amelynek telekhatárán a fiú kerékpárját megtalálták – részletezte a rendőrségi főtanácsos.

K. Péter egykori társát meg tudták hallgatni a nyomozók, a negyvenéves férfi érdemi vallomást tett, amelynek alapján megállapították: a fiú elásásában K. Péter vehetett részt a vállalkozóval, V. Józseffel együtt, egyúttal be tudták határolni a tanyán azt a helyiséget, amelyet a történtek idején az azóta ugyancsak elhunyt tulajdonos épített. K. Péter egykori társa vallomásában elmondta, hogy ő később a betonozásban vett részt, és akkor rábukkant a nejlonba tekert holttestre, amit szóvá tett, de V. József pénzt adott neki, és megfenyegette, hogy hallgasson a történtekről.

Petőfi Attila beszámolója szerint az épületben az aljzatbetont feltörve találták meg egy gyermek maradványait, a ruházatának megmaradt részei és az antropológiai jegyek alapján nagy valószínűséggel Till Tamás holtteste került elő. Az ügyben genetikai vizsgálatot is elrendeltek, ehhez mintákat vettek a gyermek szüleitől, ezek értékelése még folyamatban van. A nyomozók meghallgatták az elhunyt vállalkozó hozzátartozóit is, ők azonban nem szolgáltak érdemi információval.

Petőfi Attila kiemelte: még vizsgálják, hogy mi okozhatta az eltűnt fiú halálát, és annak alapján folytatják az eljárást, illetve állapítják meg, hogy történt-e bűncselekmény az ügyben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Kezdődik: Magyarországon építenek üzemanyagtárolót Ukrajna számára

cs3-szerkeszto

Vasárnapra tüntetést, október 23-ra pedig Békemenetet hirdettek a Terror Háza elé

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Vészjelzést adott ki a fuvarozói egyesület: azonnali gazdasági intézkedéseket sürgetnek

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A Tisza cserbenhagyta az autósokat, a fuvarozókat és a gazdákat is

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek. Felvesszük a kesztyűt és harcolunk!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto