Térség

Megfőzte és megette a család kutyáját a haragos szomszéd egy alföldi településen

Gyomorforgató történetről számolt be egy férfi a rádió egyenes adásában.

Hétfőn az elmérgesedő szomszédi viszony volt az egyik téma a Rádió1-en futó Balázsék című rádióműsorban (best of), szúrta ki a Mandiner.hu.

A beszélgetés során hallgatói üzeneteket is beolvastak. Ekkor érkezett egy üzenet, amely szerint a szomszéd megette a család kutyáját.

Balázsék az iszonyú hír hallatán egyből felhívták az SMS íróját, hogy kiderítsék, valóban megtörténhetett-e ez a szörnyűség. A beszélgetés alapján viszont beigazolódott, hogy megtörtént. Az üzenet írója felvette a telefont és elmesélte, hogy az Alföldön éltek korábban, és ott történt, hogy a szomszédban élő balhés családnak nem tetszett, hogy ugat a család német juhásza.

Egyik nap nem találták a kutyát, ám feltűnt nekik, hogy a szomszédnál bográcsban főznek, a bogrács mellett pedig meglátták a kutyájuk bundáját.

A szomszéd nem is tagadta a tettét, sőt, még a kutya láncát is visszaadta később és azt is elmondta, azért tette, mert zavarta a kutya ugatása.

Az is kiderült, hogy végül nem tettek feljelentést a rendőrségen, mert kisgyerek volt a családjukban, ám mindenkit nagyon megviselt a szomszéd gyomorforgató tette.

Borítókép: illusztráció!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Biztonságosak a játszóterek a vármegyében – eddig nem tárt fel szabálytalanságot a fogyasztóvédelmi hatóság

cs3-szerkeszto

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Nem hagyhatjuk szó nélkül, ami a Magyar Falu Program idei forráselosztásánál történt!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto