Csongrád Kék Hírek

Egy 39 éves férfi rongált meg egy csongrádi ingatlant

Lezárult a nyomozás azzal a férfival szemben, aki mérgében megrongált egy csongrádi ingatlant.

A megalapozott gyanú szerint a 39 éves férfi 2024. március 29-én megjelent egy csongrádi lakóháznál – tájékoztatott a rendőrség. Miután egy vasszerszámmal lefeszítette a kapuról a lakatot, több ablaküveget is betört, valamint kárt okozott a redőnyökben, az ereszcsatornában és a villanyóraszekrényben. A rendőrök előállították a helyi lakost, aki gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rongálás vétsége miatt indult eljárást a Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársai lezárták, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Augusztus 20-tól Csongrádon is kapható az ország tortája

cs3_szerk2

Egy hónap alatt hat bűncselekményt követett el egy csongrádi férfi

cs3_szerk2

Mutatjuk a csongrádi Szent István napi ünnepség programját!

cs3_szerk2

Makk Marci Egészség- és Sportnap volt a csongrádi uszodában 

cs3_szerk2

Megújul a csongrádi Szentháromság téri orvosi rendelő

cs3_szerk2

Halálos motorbaleset történt Pusztaszer közelében – vádat emeltek az autós ellen

cs3_szerk2

Csütörtökön nyitja kapuit a Csongrádi Borfesztivál, ahol minden készen áll a vendégek fogadására

cs3_szerk2

Új lendületet kap a „Tiszta udvar, rendes ház” program Csongrádon

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2