„Míg a fideszes hatalommal megengedő vagy abból élő nyilvánosság világmegváltó innovációként ünnepli Orbán Viktor és a Fidesz új EP-frakciójának megalakulását, mondván az szerintük »Brüsszel elfoglalásának« és a »mocsár lecsapolásának« egy már látható és eredményes harci cselekménye, addig az ellenzéki nyilvánosság elfogultabb (és elvakultabb) szigetein az európai sakkjátszmák nagy lúzerének tartják Orbánt, amiért forró krumpliként dobálták egymáshoz egykori szövetségesei, hogy végül a szélsőjobboldali hőzöngőket összeseperve csináljon magának egy saját szemétdombot végre. Mindkét olvasatban van igazság és mindkét olvasat alapvető hazugságokra épül.
Orbántól valóban érdemi politikai teljesítmény, hogy – ha nem is egymaga, de – tető alá hozta a létszámát tekintve harmadik legerősebb EP-frakciót, azonban az is tényszerű, hogy buta és szánalmas hazugsággal (az ECR-ba felvett román szélsőségesekkel) próbálják eltakarni a szégyenfoltot azzal kapcsolatban, hogy amit terveztek, az bizony nem sikerült. Nem kicsit, nagyon. Mindezt a legegyszerűbb módon az is bizonyítja, hogy – az elveire ezek szerint mégsem annyira kényes – Fidesz várospolitikusai például a mai napig ott ülnek az ECR-frakcióban az Európai Unió Régiók Bizottságában; legalábbis a hivatalos információk szerint ott még nem jutott eszükbe a magyar önérzet mentén ezen változtatni.
De nézzük előbb egy kicsit távolabbról. Már az EPP-ből való kiebrudalásuk előtt világos volt, hogy a fideszesek merre felé kacsintgatnak. Orbán olyannyira magabiztos volt tervének sikerében, hogy komoly áldozatokat és kockázatokat is vállalt érte. Feladta például azt a valóban mély és személyes barátságát, amely Silvio Berlusconihoz kötötte, hogy a Forza Italia mélyrepülése és az EPP-ből való végső távozás után – egy rövid kitérővel Salvini irányába – végül mindent, de tényleg mindent beáldozzon azért, hogy az ECR meghatározó politikusával, a később olasz miniszterelnökké választott Georgia Melonival személyes barátságot és sikeréhes szövetséget kössön.
De nem csak olasz honban, hanem spanyol földön is évtizedes, valós pártbarátságot áldozott fel a Partido Popularral, amikor heves udvarlásba kezdett a VOX vezetőinél, akik ekkoriban szintén még az ECR-ban foglaltak helyet. Itt szögezzük is le gyorsan, hogy a VOX átállítása az új alakulatba ugyancsak »ügyes húzás«, erre ugyanis kevesen számítottak és a spanyolok átigazolása érdemi veszteség a Meloni-féle ECR-nak. Ugyancsak a hosszabb távú, az ECR felé tett építkezés és udvarlása része volt többek között a European Conservative című lap szemmel látható pénzekkel történő felpörgetése és részben a MCC brüsszeli központjának megalapítása és működtetése is, amelynek témakezeléseiben látványosan az ECR politikai prioritásai köszöntek vissza.
A csendes, lassú, de magabiztos építkezés után aztán egyre bátrabb nyilatkozatok is születtek. Orbán Viktor tavaly december elején már úgy nyilatkozott egy francia lapnak, hogy a Fidesz »örömmel csatlakozna« az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjához az Európai Parlamentben, erről a tárgyalások szerinte már »folyamatban vannak«.
Ez annyiban mindenképpen meglepő volt, hogy Orbán az idei EP-választás eredményének ismerete nélkül kész volt már idő előtt bemondani ezt a tervét és kívánságát, ezzel ugyanis – tőle szokatlan stratégiai hibaként – saját mozgásterét szűkítette be a későbbiekben. Mondjuk ebben Deutsch Tamás delegációvezető is jócskán előre szaladt, amikor az EPP-ből való 2021-es kirúgásuk után már az egy évvel későbbi ciklusfelezőre azt ígérte, hogy akár új formációt is alakíthatnak annak érdekében, hogy a parlamenti pozíciók félidős újraosztásánál érdemi helyeket foghassanak maguknak; majd tavaly nyáron már egyenesen arról beszélt, hogy még az idei EP-választás előtt valószínűleg az ECR tagjai lesznek a fideszesek. Hát, nem. Pedig a háttérépítkezés mellett zajlott ám közben a politikai igazodás is az ECR-tervben”.
- Hirdetés -