Csongrád Kék Hírek

Falat bontva törtek be egy csongrádi kisboltba

Az ajtón vagy ablakon keresztül betörni már régimódi: a csongrádi rendőrök elfogták azt a férfit, aki társával falat bontva jutott be egy kisboltba.

A rendőrségre május 31-én érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlenek behatoltak egy csongrádi kisboltba, és onnan több mint 260 ezer forint értékben vittek el élelmiszert, háztartási termékeket és alkoholt, valamint 62 ezer forintot – tájékoztatta lapunkat a rendőrség.

Az elkövetők nem az ajtón vagy egy ablakon, hanem szó szerint a falon keresztül törtek be az épületbe. A nyomozás során egy férfi került a detektívek látókörébe, aki később a kihallgatásán be is ismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy egyik barátja segítségével jutott be a boltba, és a zsákmányt is közösen vitték el. A szentesi férfinak és csongrádi barátjának lopás bűntette miatt kell felelnie.

Fotó: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A vízi turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrádon, Csanyteleken és Mindszenten

cs3-szerkeszto

Elhunyt Muladi Imre, a csongrádi Sághy iskola egykori meghatározó tanára

cs3-szerkeszto

Velük volt igazán kerek a világ – 23 produkció a harmadik csongrádi Got Talent színpadán

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Szüreti Hétvége Csongrádon: két napon át a közösségé és a jó hangulaté lesz a főszerep + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Autó nélkül az iskolába – kreatív kihívásra várják a csongrádi diákokat

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Közös megbeszélésre várják a hajósokat a Körös-torokban

cs3-szerkeszto