Kék Hírek Szentes

BRFK: Elfogtak két férfit közösség tagja elleni erőszak miatt – egyiküket Szentesen

Elfogtak két férfit, akiket közösség tagja elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu oldalon.

A közlemény szerint Budapest VIII. kerületében a Mátyás téren egy közösségi házban tartott rendezvényre ment be egy társaság hétfő délután. Az arcukat elfedő ismeretlenek berendezési tárgyakat rongáltak meg és bántalmazták a rendezvény egyik résztvevőjét, aki könnyű sérüléseket szenvedett.

A BRFK közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen, felderítésükre nyomozócsoportot hozott létre – írták.

A két feltételezett elkövetőt a bűncselekménytől számított 24 órán belül azonosítottak és egyiküket Szentesen, a másikat pedig egy budapesti koncerten fogták el kedden.

A 19 és 39 éves férfiakat kihallgatták, a gyanúsítottak megtagadták a vallomást, a fővárosi nyomozók őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat – áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Két elektromos rollert lopott el Szentesen, de a rendőrök egy nap alatt elkapták a gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Ingyenes egészségügyi szűrőnapot rendeznek Szentesen – a férfiak egészsége kerül a középpontba!

cs3-szerkeszto

Miklós Anikó: Nagyon sokat tettünk azért, hogy a Szentes és Csongrád járásban fenntartott intézményeink ne csak épületek, hanem valódi, támogató szellemi műhelyek és közösségi terek legyenek

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Új lakók költözhetnek a szentesi Zsoldosba – különleges hotelt kapott az iskola!

cs3-szerkeszto

Így nézett ki a szentesi református templom több mint 200 évvel ezelőtt – különleges grafika készült!

cs3-szerkeszto

Taroltak a Boros diákjai: megnyerték a szentesi Városi Gólyavetélkedőt!

cs3-szerkeszto

Rendőrök, katonák és csillámtetoválások – különleges pályaorientációs napot tartott a szentesi Zsoldos

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto