Sport Szentes

Vásárhelyi és szegedi egyesületek szerveznek országos futóversenyt Szentesen

Szentesen rendezik az idei rövidtávú tájékozódási futó országos bajnokságot szeptember 14-én, szombaton.

Az eseményre több mint 1200, 12 és 85 év közötti versenyzőt várnak, akik csaknem 30 kategóriában állhatnak majd rajthoz. Délelőtt lesz a selejtező, délután pedig maga a verseny.

Az ob-t a hódmezővásárhelyi Hód-Mentor SE és a Szegedi Tájfutó és Környezetvédő Egyesület szervezi.

Mint ismeretes, utoljára 2021-ben volt a városban olyan sportesemény, ahol több mint 1000 sportolót láttak vendégül.

Petróczky Ádám, a Hód-Mentor SE elnöke a tájékozódási futásról elmondta: a versenyzők térképet kapnak egy területről, ahol ellenőrző pontokat kell megkeresniük minél rövidebb idő alatt. Az erdei terep mellett az utóbbi két évtizedben megjelentek a városi versenyek is – részletezte az egyesület elnöke.

Hozzátette, a városi versenyformánál nem a tájékozódási feladat nehézsége a kihívás, hanem a magas futótempó melletti teljesítmény. Úgy véli, Szentes adottságai – különösen a belváros – megfelelő színvonalú terepet biztosítanak a versenynek.

Petróczky Ádám kiemelte, a profik mellett bárki részt vehet a megméretésen, lesz nyílt kategória is. A versenyzőknek nagyjából 2-4 kilométeres távot kell teljesíteniük.

Elhangzott, szeptember 15-én Szarvason rendezik a tájékozódási futás országos váltóbajnokságát.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Elkezdődött a kisteleki pumpapálya kivitelezése

cs3-szerkeszto

Marihuánaültetvényt számoltak fel a rendőrök Szentes határában – apa és fia is gyanúsított lett

cs3-szerkeszto

Fokozott katonai jelenlétre és hanghatásokra kell készülni Szentes térségében

cs3-szerkeszto

Új segédápolók állnak munkába Szentesen – 18 szakember erősíti a betegellátást

cs3-szerkeszto

Elismeréseket adtak át a szentesi műszaki ezred csapatünnepén

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta javasolja, hogy kormányablakbusz települjön ki Szentes több pontjára

cs3-szerkeszto

A paralimpiára fókuszál a szentesi Sztanó György – Los Angeles a nagy cél

cs3-szerkeszto

Egy 32 éves férfi betört egy szentesi családi ház udvarára, néhány nap alatt elfogták a rendőrök

cs3-szerkeszto