Site icon Cs3.hu

Hivatalos: valótlanul riogatta a szentesieket a polgármester

A rendőrség is megerősítette korábbi értesüléseinket: semmilyen szabálysértést vagy bűncselekményt nem követtek el azok a személyek, akiket Szabó Zoltán Ferenc polgármester pellengére állított.

Mint arról beszámoltunk, március közepén egészen elképesztő jelenetek játszódtak le Szentes egyik vendéglátóhelyén. A város polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc kikelve magából fenyegetőzött és tombolt, majd a Facebook oldalán próbált uszítani 4 idősebb ember ellen. Hosszú bejegyzésében azt sugallta, hogy a hivatalos közvélemény-kutatók adatokat gyűjtöttek a szentesiekről, és becsmérelték az itt lakókat.

A polgármester elismerte, hogy Szentes Város Rendőrkapitányságát értesítették, akik hivatalosan igazoltatták is a szóban forgó személyeket. Szabó botrányos viselkedése után megkerestük a rendőrséget, akik elismerték, hogy semmilyen szabálysértést vagy bűncselekményt nem követtek el a kérdezők.

Íme a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság válasza az érdeklődésünkre:

Tisztelt Cs3.hu Szerkesztősége!

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz elektronikus úton érkezett megkeresésére válaszul tájékoztatjuk, hogy kollégáink szabálysértés, vagy bűncselekmény elkövetését nem tapasztalták.

Tisztelettel,
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Kommunikáció

Szentes első embere tehát ismét nagyokat mondott, és megpróbálta manipulálni a választókat. Minden erejével békétlenséget próbál szítani, és igyekszik egymásnak fordítani az embereket. A gyűlöletkeltésére azonban a szentesiek egyre kevésbé fogékonyak, az egyre agresszívabb Szabó viselkedéséből pedig nem kérnek.

Exit mobile version