Mindszent

Átadták az új mindszenti bölcsődét

Lezárult a TOP-1.4.1-19-CS1-2020-00026 A „Mindszenti bölcsőde kialakítása” című projekt, melynek keretében 969.167.937 Ft-ból megépült Mindszent új, 4 csoportszobás bölcsődéje.

2024. március 11-én ünnepélyes keretek között átadták Mindszent új bölcsődéjét. A projektzáró rendezvényen Zsótér Károly, Mindszent polgármestere elmondta, régi álom válik valóra ennek az épületnek a megnyitásával. „A gyermek születése minden család életében különleges és megismételhetetlen pillanat. Egy új élet kezdetét jelenti, mely teljesen átformálja a család dinamikáját és megtölti szeretettel, boldogsággal” – fogalmazott a polgármester.

A beruházásra 2020-ban a város 750 millió forintos uniós támogatást nyert el. Az építőipari árak emelkedése miatt ez azonban nem lett volna elegendő a fejlesztésre, amely végül a kormány további 230 millió forintos támogatásának köszönhetően valósulhatott meg. A létrehozott bölcsődében 48 kisgyermek napi ellátására lesz lehetőség. Felügyeletüket, gondozásukat, és az épület üzemeltetését összesen 14 fő fogja ellátni, ami 14 új munkahelyet is jelent a városban.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője kifejtette, ha egy városszeretne előrelépni, akkor az ilyen jellegű fejlesztéseket, mint ez a nagyszerű bölcsőde, támogatni kell. A városnak a megtartó erejéhez nagymértékben hozzá fog járulni a bölcsőde megépülése.

Kiszely Róbert tervező elmondta, a négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették föl. A kétszintes, a mintegy 760 négyzetméteres épületben az egyenként 12 férőhelyes csoportszoba és szociális helyiségek mellett kialakítottak egy konyhát is. Az épülethez játszóudvar kapcsolódik tocsogóval, párakapuval, játékokkal, a kerítésen kívül pedig parkolókat alakítottak ki. A bölcsőde energiaellátását részben napelemek biztosítják.

A projekt része volt az új bölcsőde szabályos működéséhez szükséges felszerelések, berendezések, készség és képességfejlesztő eszközök, játékok, valamint informatikai eszközök beszerzése is. Az épület kivitelezője a hódmezővásárhelyi székhelyű Építészmester Zrt. volt.

A Mindszent Város Önkormányzata a teljes projekt során együttműködött a Magyar Bölcsődék Egyesülete által kijelölt bölcsődei szakértővel, aki már a tervezés ideje alatt szakvéleményével segítette a jogszabályi követelményeknekmegfelelő és a gyerekek igényeitmaximálisan kielégítő épület létrehozását.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Menekülni próbált a rendőrök elől egy mindszenti férfi – három eltiltás sem tartotta vissza

cs3-szerkeszto

Mindszent büszkesége is ott lesz a párizsi Európa-bajnokságon – Ugrai Panna bekerült a magyar válogatottba

cs3-szerkeszto

Áramszünet lesz Mindszenten – több utcát is érint a karbantartás

cs3-szerkeszto

Vasárnap ismét lovak lepik el a mindszenti kutyás strandot

cs3-szerkeszto

Áramszünetre kell készülni Mindszenten – több utcát is érint a karbantartás

cs3-szerkeszto

Kutyák, családok és rengeteg élmény vár Mindszenten – érkezik a Bárka Családi Nap

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi látvány: lovak hűsöltek a Tiszában Mindszentnél

cs3-szerkeszto

Kristállyal és fűvel üzletelt egy férfi Mindszenten

cs3-szerkeszto