A jelek szerint a Demokratikus Koalíció helyi embere, Jancsovics Attila két kapura játszik. Oda áll, ahonnan több lóvé gurul.
Miközben Márki-Zay Péter bukott miniszterelnök-jelölttel és embereivel parolázik és köt szövetségeket, a DK pórázát is viseli. Miután megalapított egy ernyőalapítványt, folyamatosan a vásárhelyi polgármesterhez köthető formációkkal üzletel az egyesület nevében. Hogy mi köze a mindszentieknek a vásárhelyi alapítványokhoz, az nem derül ki, mint ahogy az sem, hogy milyen papírokat írnak alá, mik szerepelnek a megállapodásokban.
Persze a legnagyobb ellenzéki párt színeit sem szeretné levedleni magáról, onnan is csurranhat egy kis aprópénz. A mindszenti piac a város tulajdona, de Jancsovics bérli. Amit ki is használ önös politikai „karrierjének” építésére. Aláírásokat gyűjt a vásártéren, nemzeti konzultációs íveket kunyerál, és országos politikával uszít. Az sem zavarja, hogy a szivárványkoalíció a legutóbbi választás után felbomlott, két irányba kanalaz széles nyelvcsapásokkal, egy kis kampánytámogatást remélve.
A mindszentiek azonban átlátnak ezen, és nem is rejtik véka véleményüket, bármennyire is próbálja Jancsovics elnyomni ezeket a hangokat. Egy felmérés szerint a DK mindszenti üdvöskéje Mindszent legelutasítottabb közszereplője.
Talán ezért is történt, hogy ugyan képviselő volt a dollárbaloldal helyi embere, lemondott a városvezetői felhatalmazásáról, rögtön az első komolyabb feladat, a helyi idősotthon megmentése előtt. Akkor az első pillanatban futott a felelősségvállalás elől, most pedig ismét vezető szerepbe vágyik. A helyiek szerencséjére marad azonban ott, ahol főnöke: az árnyékban.
U.i.: Kínácsian várjuk, hogyan reagál Varjú László elítélésére.
H. Gábor
- Hirdetés -