Szentes

Hamarosan bemutatják a szentesi Szőke András filmjét

Brigádnapló címmel jelenik meg februárban Szőke András Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr, színész új filmje.

Az 1970 és 1989 között játszódó film Szentes városának több egységből álló Petőfi Vendéglátó Komplexumával ismerteti meg a nézőket, azon belül is egy cukrász üzem lelkes és kreatív dolgozóival, akiknek naplóbejegyzései repítik vissza a nézőt 54 évvel korábbra, a szocializmus utolsó évtizedeibe – olvasható az alkotók közleményében.

Mint írják, a múltidézés azonban inkább eszköz semmint nosztalgia, segítségével aktuális példahelyzetek ismerhetők meg, amelyet a rendezőre oly jellemző szatirikus hang tesz kacagtatóvá és mélyen átérezhetővé.

Maga a napló valóságos, a különleges, kézzel hímzett borítójú, kortörténeti dokumentumot egy egykori dolgozó őrizte meg. A Petőfi brigád 1970-től íródott naplóját olvasva megelevenedik és beszippant a retró hangulattal fűszerezett közösségi élet – írják a közleményben.

A naplóból megismerhetők a dolgos hétköznapok éppúgy, mint az ünnepek és kiemelt események, amelyeknek központi szervező eleme a Petőfi Vendéglátó Komplexum különböző egységei között zajló versengés.

“Azonnal megihletett a napló és tudtam, hogy felhasználásával olyan filmet készíthetünk, mely nemcsak hitelesen ábrázolja az akkori életet, hanem segít rávilágítani, fókuszba helyezni a kis közösségek hatalmas összetartó erejét is” – idézik a közleményben Szőke Andrást.

A Brigádnapló című alkotás gyártója a Palio Sztár Kft., rendezője Szőke András, operatőre Bán-Horváth Attila. A filmben Szőke András mellett többek között Reviczky Gábor, Szarvas József, Györgyi Anna, Fábry Sándor, Badár Sándor, Gáspár Tibor, Zelei Gábor, Vida Péter, Kautzky Armand és Bede Róbert játszik.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Karácsonyi üdvözlet határok nélkül a szentesi Zsoldosban

cs3-szerkeszto

Fehér Csaba: Karácsony a kegyelem ünnepe, annak az örömhíre, hogy nem kell keresnünk Istent, hanem Ő hajol le hozzánk a Fiúban

cs3-szerkeszto

Baleset Szentesnél: árokba borult egy autó a 45-ösön

cs3-szerkeszto

Baleset Szentesnél: felborult egy autó a 45-ös főúton

cs3-szerkeszto

A szentesi és csongrádi járásban is optikai hálózatfejlesztésbe kezd a 2Connect

cs3-szerkeszto

Egyetemi élmények Budapestről – nyílt napon jártak a Horváth Mihály Gimnázium diákjai

cs3-szerkeszto

Egyesével vadásszák le a kritikusokat

cs3-szerkeszto

Finomságokkal lepték meg a kutyusokat a szentesi Boros diákjai

cs3-szerkeszto

Szentesi technikumok is bekerültek az ország legjobbjai közé

cs3-szerkeszto