Szentes

Befejeződött Szentes központjában elhelyezkedő Református Imaház korszerűsítése

Befejeződött Szentes központjában elhelyezkedő Református Imaház korszerűsítése, amelynek keretein belül az épület belső felújítása és eszközállományának fejlesztés valósult meg. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, 19,47 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével.

A Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség által megvalósított fejlesztés során a helyi védelem alatt álló Református Imaház belső megújítására került sor. A projekt eredményeként az épület ismét közösségi térként tud működni, visszakapcsolva a város közösségi- kulturális-, zenei-, és szakrális vérkeringésébe.

A projekt keretében ehhez a működőképességet biztosító eszközök (harmonikaajtó, beépített szekrények, könyvespolcok, beépített térelválasztó elemek, székek, foglalkoztató asztalok) és konyhabútorok beszerzésére, illetve a telepítésükkel, beüzemelésükkel kapcsolatos asztalosipari munkák elvégzésére, továbbá klímakészülékek telepítésére került sor.

A fejlesztést indokolta, hogy a korábban üresen álló Imaház épületének berendezésével lehetőség nyíljon Szentes város egyik legrégebbi közösségi terének újbóli megnyitására, működtetésére.

Az Imaház, mint közösségi tér jelentőségét növeli, hogy a város központjában egy nem önkormányzati fenntartású helyként működik, ami alternatívát jelenhet szolgáltatásokban és a helyi igényekhez illeszkedő programkínálatban is a célcsoportoknak, illetve a települési szintű önszerveződő közösségeknek is.

A város kulturális és közösségi életére élénkítő hatással bíró fejlesztés olyan kezdeményezéseknek, illetve programoknak is teret adhat, amelyre az intézményesült közművelődés keretein belül kevesebb lehetőség van.

A helyi igényeket kiszolgáló közösségi tér erősíti a helyi lakosság identitását, kulturális-közösségi tevékenységek iránti nyitottságát.

A projekt keretében a pályázó Egyházközség a város lakói, mint célközönség számára egy újabb kulturális helyszínt alakított ki, amely a helyi szükségletekkel összhangban van.

A TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2022-00960 azonosítószámú projektről a http://szentesnagytemplom.hu oldalon olvashatnak bővebb információt.

Borítókép: szentesnagytemplom.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szent István-napi programsorozat Szentesen

cs3_szerk2

Megújul a Szentes és Szarvas közötti út – teljes lezárásra is számítani kell!

cs3_szerk2

„Koszták” a raktárból

cs3_szerk2

Szentesi diákok segítségével kellemesebb környezetben várják a riasztásokat a mentők

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

A Független Vidéki Színházak Fesztiváljával indul az évad Szentesen

cs3_szerk2

Szentesikumok a Koszta József Múzeumban 

cs3_szerk2

Tomboló hőség vár a Dél-Alföldre – Szentesen és Csongrádon akár 38 fok is lehet

cs3_szerk2

Egy MTZ 50-est is kisorsolnak a Szentesi Traktoros Fesztiválon

cs3_szerk2