Mindszent

Mindszent vezetése továbbra is elkötelezett az útjavítások iránt

A mindszenti képviselő-testület a megemelkedett költségek miatt sem adta vissza a 140 millió forintos útfelújítási pályázatot, így sikeres közbeszerzési eljárás esetén 2024 első felében 13 utca teljes felújítása valósulhat meg.

Mindszent Város Önkormányzata egy TOP Plusz pályázat keretén belül 140 millió forintot nyert belterületi utak felújítására, azonban az árak növekedése miatt a most elkészült tervek szerint a 13 utca tervezett teljes felújítása 50 millió forinttal többe kerülne. A képviselő-testület tagjai a keddi rendkívüli ülésen úgy döntöttek, hogy nem adják vissza a pályázatot, hanem önerőből pótolják a hiányzó összeget.

Zsótér Károly, Mindszent polgármestere portálunknak elmondta, a képviselőkkel közösen extra takarékos gazdálkodást folytatnak annak érdekében, hogy az ilyen fejlesztésekhez önerőt tudjanak biztosítani. Például a közvilágítás éjszakai korlátozásán megspórolt pénzt pont az ilyen esetekre tudják felhasználni.

A polgármester kifejtette, hogy a projekthez hiányzó összeg egy részét a fent említett spórolás következményeként felhalmozott összegből pótolják, másik részét pedig a már felvett beruházás finanszírozási célú hitelkeretéből, hitelcél módosítással teszik hozzá.

Jó hír a mindszentieknek, hogy sikeres közbeszerzési eljárás esetén 2024 első felében elkészülhetnek az utcák. A projekt keretein belül teljes felújítás valósul meg, felületzárással.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ezüstérmes lett az Ugrai Pannával felálló 4×200-as női gyorsváltó

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Menekülni próbált a rendőrök elől egy mindszenti férfi – három eltiltás sem tartotta vissza

cs3-szerkeszto

Mindszent büszkesége is ott lesz a párizsi Európa-bajnokságon – Ugrai Panna bekerült a magyar válogatottba

cs3-szerkeszto

Áramszünet lesz Mindszenten – több utcát is érint a karbantartás

cs3-szerkeszto

Vasárnap ismét lovak lepik el a mindszenti kutyás strandot

cs3-szerkeszto

Áramszünetre kell készülni Mindszenten – több utcát is érint a karbantartás

cs3-szerkeszto

Kutyák, családok és rengeteg élmény vár Mindszenten – érkezik a Bárka Családi Nap

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi látvány: lovak hűsöltek a Tiszában Mindszentnél

cs3-szerkeszto