Szentes

Eltűntek Szentesen a szelektív hulladékgyűjtő szigetek – “szemét egy ügy”

Valami bűzlik Szentesen… Néhány hete – mondhatni szinte bármi nemű figyelemfelkeltés nélkül – tűntek el a szelektív hulladékgyűjtő szigetek Szentesről.

Az elmúlt években, sőt évtizedekben arra tanították a számos zöld kitüntetéssel bíró várost, hogy szelektíven kell gyűjteni a szemetet. Földünk tisztaságának megóvása, természeti környezetünk védelme az emberek gondolkodásmódján is múlik – ezt tudta nagyon sok szentesi, aki e szerint is tett. Míg a kertes házaknál megmaradt a “sárga kuka” opció, úgy a társasházakban már nincs mód arra, hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot. Pedig ez egyfajta könnyedség is volt a háztartások számára, hiszen kevesebb volt az általános hulladék, hiszen a papír vagy a pet palackok külön konténerbe kerültek.

Mi történik most? A Szentesi Hulladékudvarba ki lehet vinni… rohanó világban élünk. Meddig és hol gyűjtsük mindezeket egy társasházi lakásban? Hogy vigye ki rendszeresen a szétválogatva gyűjtött hulladékát egy nyugdíjas? Ha nincs autója valakinek, menjen kerékpárral?

Azt beszélik a városban, hogy állítólag azért alakult ez így, mert rontották a szigetek a városképet. Mások szerint több éve kötelezték a várost, hogy zárt rendszerben legyenek a szelektív telepek átalakítva. Mindkét állítás elgondolkodtató.

Mit hallunk mindig? A hulladék szállításhoz a városnak már semmi köze, nem az ő feladata… miért nem lehetett konszenzust kötni, tárgyalni, gondolkodni, megoldást keresni, társadalmi párbeszédet kezdeményezni? Ez munkával jár, ez tény. Egy felelős városvezetésnek a megoldást kell keresnie, nem pedig a kifogásokat, hiszen abból mindig van elég.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Szlovák diákok érkeztek Szentesre – egy hetet töltenek a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto