Csongrád Szentes

A szentesi és csongrádi mentőállomás dolgozóit és gyermekeiket is meglepte a Mikulás + GALÉRIA!

Több mint negyven gyermek gyűlt össze a Tündérkert Játszóházban, hogy találkozzon a Télapóval.

A Szentesi Mentőállomáson már több évtizede hagyomány, hogy Mikulás ünnepséget szerveznek a bajtársaknak és családtagjainak. Ilyenkor az életmentők a gyermekeikkel együtt összegyűlnek, beszélgetnek, játszanak és természetesen énekléssel várják a Mikulást.

Idén sem volt ez másként: több mint 40 apróság tekintette meg a bűvészshowt, majd csalogatták be a Nagyszakállút, aki a manóit is elhozta, hogy segítsenek kiosztani a csomagokat. A gyerekek énekekkel és versekkel készültek a Télapónak, de volt, aki rajzzal kedveskedett neki.

„Mi elsősorban nem munkatársak vagyunk, hanem bajtársak! Összetartunk, és mindenben támogatjuk egymást. Nagyon fontosak számunkra a gyerekek, ezért hívjuk életre minden évben ezt a rendezvényt, és ezért csalogatjuk el az Északi-sarkról a piros puttonyost” – tudtuk meg Finta Zoltán szervezőtől.

A rendezvényhez több támogató is csatlakozott, így a Hunor Coop Zrt., a Tündérkert Játszóház, Farkas Sándor országgyűlési képviselő, és a Mindszenti Önkormányzat több képviselője is hozzájárult, hogy az őszinte gyermekmosolyok a felszínre törhessenek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Zavartalan a betegellátás a mobil CT-vel a szentesi kórházban

cs3-szerkeszto

Szentesi siker a fogyasztóvédelem napján: elismerték a Zsoldos diákjait és oktatóját

cs3-szerkeszto

Csongrádon elsőként kapott Örökség Pedagógiai Díjat Forgó Edit

cs3-szerkeszto

Hatalmas siker a Kisréti Otthon lakóitól: harmadik helyen végeztek egy nemzetközi pályázaton

cs3-szerkeszto

Fiatal tehetségek léptek pályára a Csongrádi Tiszavirág Sport Club első tornáján

cs3-szerkeszto

Ingyen sörrel érkezik Szentesre a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Hiánypótló Busza

cs3-szerkeszto

Hullámra fel! – Vizes élményekkel várják a családokat a csongrádi gyógyfürdőben március 21-én

cs3-szerkeszto

Lezajlott a Labdarúgó Diákolimpia tavaszi fordulója Csongrádon

cs3-szerkeszto

A szabadság és az összetartozás üzenete állt a csongrádi ünnepség középpontjában

cs3-szerkeszto