Belföld

Orbán Viktor: 2024 reményteljes év lesz

A miniszterelnök reményteljesnek tartja a jövő évet.  Orbán Viktor pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: 2024-ben a magyar emberek már azért fognak dolgozni, hogy jobb legyen, nem azért, hogy ne legyen rosszabb.

A kormányfő úgy értékelt: 2023 volt a legveszélyesebb év hosszú évek óta, az infláció, a szankciók és az energiaválság miatt.

Hozzátette: a magyar emberek idén azért dolgoztak, “hogy ne legyen rosszabb, vagyis meg tudják védeni azt, amit már elértek”.

A jövő évet ugyanakkor reményteljes esztendőnek nevezte, hangsúlyozva, hogy 2024-ben már “azért fogunk dolgozni, hogy jobb legyen”.

Jelezte: megvannak az első jelei, hogy ez nemcsak egy vágyálom, hanem elérhető lehetőség is, hiszen a nyugdíjakat mindenképpen 6 százalékkal emeli a kormány, akkor is, ha kiderül, hogy csak 5 százalék az infláció. Februárban ki tudják fizetni a már megemelt 13. havi nyugdíjat, a gazadság szereplői pedig a minimálbér és garantált bérminimum 10-15 százalékos emeléséről döntöttek.

A magyarok sorsáról csak a magyarok dönthetnek

Minden politikai vita mélyén a szuverenitás rejtőzik, amely röviden annyit tesz: a magyarok sorsáról csak a magyarok dönthetnek. Beavatkozási kísérletek azonban ma is vannak, a dollárbaloldal és a dollármédia ügye pont erről szól – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte: mindenkire szükség van, akinek fontos Magyarország függetlensége, szuverenitása, ez a nehéz harcokban támogatást ad a magyar kormánynak, ezért kért mindenkit, hogy töltse ki a konzultációs ívet, “szánjon néhány percet a hazájára”.

Kiemelte: a külföldiek a Magyarországhoz hasonló méretű országok döntéseit esetről esetre próbálják befolyásolni, most például az amerikaiak törekednek arra, hogy “belepréseljenek bennünket az ukrán háborúba”, de gazdasági lobbiérdekek is elő szoktak kerülni.

“Még egyszer ne fordulhasson elő, hogy itt áll a magyar nép, és a választás után tudja meg, hogy dollármilliókkal akarták az ő döntését befolyásolni a baloldali pártokon keresztül” – mutatott rá.

Hozzátette: ezért a szuverenitásvédelem érdekében a parlamentnek hoznia kell néhány döntést, és sokkal komolyabban kell venni a következő években is a beavatkozási kísérletek előtti utak eltorlaszolását.

Ukrajna csatlakozási tárgyalásai nincsenek előkészítve

Hiba, hogy az Európai Bizottság azt erőlteti, hogy a miniszterelnökök tűzzék napirendre Ukrajna EU-csatlakozását, mert az nincs előkészítve. Az azonnali csatlakozás helyett először öt-tízéves időtávra stratégiai partnerségi megállapodást kellene kötni Ukrajnával – jelentette ki Orbán Viktor.

Orbán Viktor azt mondta, az előkészítés nem azt jelenti, hogy írnak egy papírt, és azt mindenki elolvassa, hanem azt, hogy mindenkivel tárgyalnak, megnézik, kinek milyen érdekei vannak, és azokat összehangolják.

“Amikor látjuk, hogy tudunk együttműködni, akkor vegyük elő a tagság kérdését”, de ez hosszú-hosszú évek múlva lehetséges – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő úgy fogalmazott, amikor egy ország háborúban áll, másképp működik jogrendszere és a politikai rendszere. Így nem tudjuk megmondani vajon Ukrajna megfelel-e az uniós tagság jogállami feltételeinek, ahogy azt sem mekkora az ország területe, hiszen egy része orosz megszállás alatt át, mekkora a népessége, mivel folyamatosan menekülnek az emberek. Ahogy azt sem milyen következményekkel járna az ukrán mezőgazdaság beemelése a szabadpiacra.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának

cs3-szerkeszto

Magyarország helyett Ukrajnát éltette a Tisza és a Momentum

cs3-szerkeszto

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: nem mehet semmilyen hadikölcsön Ukrajnába, amíg az olajszállításokat nem indítják újra Magyarországra

cs3-szerkeszto

A hivatalos adatok szerint feleannyi ajánlása sincs a Tiszának, mint amennyit Magyar Péter mondott

cs3-szerkeszto

Kapu Tibor átvette a Közmédia Év Embere Díját

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: minden választókerületben összegyűjtötte a Fidesz az induláshoz szükséges ajánlásokat

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hadikölcsönt + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A kormány május végéig meghosszabbította az árréscsökkentésre vonatkozó szabályokat

cs3-szerkeszto