Szentes

Megújul a szentesi Péter Pál polgárház kertje

Korhű formában megújul a szentesi Koszta József Múzeum egyik kiállítóhelye, a Péter Pál polgárház kertje – közölte a közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár.

Vincze Máté a helyszínen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Koszta József Múzeum “kis múzeumnak” tekinthető abban az értelemben, hogy nem tartozik az országos vagy a vármegyei közgyűjtemények közé. Ugyanakkor gyűjteményének nagysága és az itt folyó szakmai munka alapján mégis a nagy intézmények közé sorolható.

Egy helyi múzeum mindig egy adott település identitásának meghatározó eleme – mondta a politikus, hozzátéve: Szentes esetében különösen így van ez, a város sokkal nagyobb lélekben, kulturális kisugárzásában, mint földrajzi kiterjedésében.

A sajtótájékoztatón elültettek két gyümölcsfát, egy almafacsemetét és egy helyi tájfajtának számító rózsanaspolyát. A csemeték egyelőre dézsákba kerültek, mert a Péter Pál polgárház kertje regisztrált régészeti lelőhelynek számít, így a kert felújítása csak a feltárást követően kezdődhet el.

Vecseri Csaba, a szentesi Bartha József Kertészeti Technikum szakvezetője elmondta, a kiállítóhely kertjének megújítására pályázatot írnak ki diákok számára. A fiatalok feladata lesz a kert és a zöldfelület korhű rekonstrukciójának, a fás és lágyszárú növények elhelyezésének megtervezése.

A Petőfi Sándor utca és az Iskola utca sarkán álló Péter Pál polgárház épülete az egykori szentesi Úri utca rangos polgárházainak legszebb, műemléki igénnyel megmentett objektuma. A 19. század közepén emelt épület a Károlyi-uradalom gazdatisztjének lakóhelye volt. Az épület oszloptornáca jellegzetes szentesi díszkert-udvarra nyílt.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Simicskó István Szentesen: a biztonság az elsődleges szempont!

cs3-szerkeszto

Kivágtak egy nagy fát Szentesen

cs3-szerkeszto

Havas kaland és közösségi élmény – Sítáborban jártak a szentesi diákok

cs3-szerkeszto

Rákász Béla kemény szavakkal reagált a szentesi momentumos plakátkiállításra + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a szentesi Boros oktatója

cs3-szerkeszto

A gazdák védelme és a magyar érdekek kerültek középpontba a szentesi agrárfórumon

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto

A HMG diákjai ismét a laktanyában jártak

cs3-szerkeszto