Szentes

Ingyenes laptopokat kaptak a szentesi diákok

Hatalmas segítséget adott át a Horváth Mihály Gimnázium diákjainak Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője. A kormány által biztosított ingyenes laptopok nagy segítséget jelentenek a tanároknak és diákoknak egyaránt.

Összesen 36 milliárd forint értékben, 140 ezer notebook kiosztása kezdődött meg a 7. és 10. évfolyamon tanulóknak, melyekből a szentesi diákok is részesülnek. Nemcsak az állami, hanem az egyházi és a magánfenntartású köznevelési intézmények tanulói is igényelhettek hordozható számítógépet, így 1462 településen 2572 iskolában, több mint 3000 feladatellátási helyen osztanak ki ilyen eszközöket.

A szolgáltató állam koncepciójába illeszkedő módon azt tűzték célul, hogy az 5. évfolyamtól a 12. évfolyamig minden tanulónak, aki igényli, rendelkezésére bocsássanak egy hordozható számítógépet, amellyel hozzá tudnak férni mindazon fejlesztéshez, amely eddig megvalósult, illetve a jövőben megvalósul.

Csütörtök délután a Horváth Mihály Gimnáziumban tartott sajtótájékoztatót Farkas Sándor országgyűlési képviselő, melyen elmondta, a kormány ezzel az akcióval is a családokat próbálja segíteni. Az eszközök körül 94 darab kerül a diákokhoz, 40 darab pedig marad az iskolában, segítve ezzel az oktatást és a továbbképzéseket.

Fotók: Farkas Sándor közösségi oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Karácsony előtt 155 kormánytisztviselő adott vért, többek között Szentesen

cs3-szerkeszto

Büszkeség: szép sikereket értek el a szentesi Lajtha növendékei a szegedi gitárversenyen

cs3-szerkeszto

Olimpikonnal edzettek a szentesi úszók

cs3-szerkeszto

Prágában tanultak innovatív oktatási módszereket a szentesi Zsoldos pedagógusai

cs3-szerkeszto

Új játszóhely nyílt a szentesi Tóth József Színházban

cs3-szerkeszto

Ipari kulisszák mögött: üzemlátogatáson jártak a szentesi Klauzál iskola nyolcadikosai

cs3-szerkeszto

Évadzáró tudományos konferenciát tartott a Koszta József Múzeum

cs3-szerkeszto

Zárt körben alázta meg a Tisza kisteleki jelöltje a legyőzött szentesi ellenfelét + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai bepillantást nyertek a jövő mérnökeinek világába

cs3-szerkeszto