Belföld Külföld

Orbán Viktor: tovább bővülhet a Magyarország és Kazahsztán közötti gazdasági együttműködés

Bár Magyarország és Kazahsztán gazdasági együttműködésének a volumene még nem elég magas, ebben nagy növekedést értek el, és megteremtették az alapját annak, hogy a következő években ez akár egy nagyságrenddel bővüljön – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Asztanában, ahol hivatalos kétoldalú találkozón vett részt Kaszim-Zsomart Tokajev államfővel.

A sajtótájékoztatón Orbán Viktor megköszönte a kazah-magyar barátság jegyében neki adományozott kitüntetést, megjegyezve, megtiszteltetésnek tekinti azt, és “ennek jegyében fogunk dolgozni a jövőben is a két ország stabil együttműködésének elősegítésén”. Kaszim-Zsomart Tokajev, a Kazah Köztársaság elnöke a Kazah Állami Barátság Érdemrend első fokozata díjat adományozta Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Orbán Viktor részvétét fejezte ki a karagandai bányában történt katasztrófa miatt. “A gondolataink és az imádságaink önökkel voltak és vannak” – fogalmazott a kormányfő.

Szólt arról is, hogy kilenc éve döntöttek úgy, hogy magas stratégiai szintre emelik a magyar-kazah kapcsolatokat, amelybe sok munkát fektettek. Az eredmények már az idei évben is megmutatkoztak, s a jövőben a gazdasági együttműködés tovább bővülhet – mondta.

A kormányfő a beszédében háláját fejezte ki Kaszim-Zsomart Tokajev államfőnek, amiért nemcsak gazdasági kérdések kerültek szóba egyeztetésükön, hanem globális biztonsági kérdések is. Megjegyezte, hogy a téma újra elő fog kerülni pénteken a Türk Államok Szervezete tizedik csúcstalálkozóján is.

A miniszterelnök a kazah elnököt emlékeztette, hogy a magyarok keletről indulva érkeztek meg Európába, és a magyar emberek azt gondolják, hogy az élet nem más, mint egy szövetség az ősök, a most élők és az utódok között.

Úgy folytatta, e tekintetben a kazahok benne vannak a mi életünkben, hiszen a közös múltunk részei, így gondolunk mindig Kazahsztánra, és örülünk annak, hogy a barátságon túl most már gazdasági kapcsolataink is vannak.

Orbán Viktor kulcskérdésnek nevezte Magyarország energiaellátását, és megjegyezte, nekünk fontos, hogy kőolajat most már nemcsak Oroszországból, hanem Kazahsztánból is tudunk szállítani. Ennek a mértéke egyelőre nem nagy, de a csatornákat megnyitották, és az ország biztonsága szempontjából ez nagy előrelépés – tette hozzá.

A miniszterelnök köszönetét fejezte ki azért is, hogy a Mol részt vehet a kazahsztáni gázkitermelésben, hogy bevonták Magyarországot a helyi zöld energia kiépítésébe, és lehetőség van a nukleáris ipari együttműködésre is.

Hozzátette, büszke arra, hogy Magyarországra minden évben 250 kazah egyetemi hallgató érkezik, ami azt jelenti, hogy jelenleg mintegy 1000 kazah diák tanul magyar állami ösztöndíjjal.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi + Csongrádi leendő szülők figyelem! Minden eddiginél nagyobb támogatást kaphatnak a gyermeket vállaló családok az otthonteremtéshez

Szabó Viktor

A vidék erősödése egész Magyarországot teszi gazdagabbá

tk_arpad

Két éve jár a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között

Szabó Viktor

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg

Szabó Viktor

Friss felmérés: a magyarok ellenzik Ukrajna további finanszírozását

Szabó Viktor

„Fehéreket jöttünk ölni”. Ezt mondták a lincselő migránsok a francia falunapon, és egy kamaszfiút meg is öltek

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európának készülnie kell arra, hogy egyedül marad Ukrajnával

Szabó Viktor

Parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény

Szabó Viktor

Farkas Sándor: Az Agrárminisztérium a jövőben is kiemelten kívánja támogatni a vidéki térségekben történő infrastrukturális beruházások megvalósítását

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább