Csongrád

A digitális agrárium szakembereit oktatják Csongrádon

Az agráriumot érintő technológiai változások exponenciális ütemben zajlanak, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ehhez igazítsuk az agrárszakképzést, és vonzóvá tegyük azt a fiatalok számára. Mindez olyan jövőbeli biztonságot jelent, amely mindannyiunk életét jobbá teszi – mondta Nagy István agrárminiszter Csongrádon az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Az Alföld digitális mezőgazdaságát és innovációs aktivitását támogató ágazati képzőközpont átadásán a tárcavezető hangsúlyozta: ehhez pedig úgy kell növelni a képzés színvonalát, hogy az olyan tudást biztosítson a fiataloknak, amelyet a munkaerőpiacra kilépve azonnal hasznosítani tudnak. Ebben a legnehezebb feladat olyan lehetőségeket biztosítani a fiatalok számára, amelyben folyamatosan együtt tudnak a technológiával fejlődni.

Kiemelte, ebben a folyamatban jelent mérföldkövet a most átadott képzőközpont, amelyet a kormány 205,5 millió forinttal támogatott és az Alföldi Agrárszakképzési Centrum koordinálásával valósult meg.

Nagy István emlékeztetett, pozitív visszacsatolást mutat az iskolarendszerű- és a felnőttképzésben részt vevők számának vizsgálatakor, hogy az Alföldi Agrárszakképzési Centrum intézményeibe ebben az évben 50 százalékkal többen iratkoztak be a tavalyi évhez képest. Elmondta, az országos tendenciáknak megfelelően pedig itt is a legnépszerűbb az agrárágazat. Ma már majdnem 22 ezren tanulnak ugyanis az agrárszakképzésben, azaz másfélszer annyian, mint hat évvel korábban – húzta alá a miniszter.

Nagy István beszédében szólt arról, hogy az agráriumban a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a robotika és a high-tech eszközök használata egyre elterjedtebb. Ennek oka pedig, hogy ezek segítségével optimalizálhatók a termés növekedését meghatározó körülmények.

Az ipari drónok segítségével lehetőség van a földterület felmérésére, a növények állapotának figyelésére, a föld nedvességtartalmának mérésére, a permetezés hatékonyabbá tételére. A technológia alkalmazásával versenyképesebbé, fenntarthatóbbá válhat az ágazat, és ellensúlyozható a mezőgazdaságban is tapasztalható munkaerőhiány – részletezte a miniszter.

Hozzátette, az Agrárminisztérium által a Vidékfejlesztési Program részeként a mezőgazdaság digitális átállását és a precíziós fejlesztéseket támogató felhívás rendkívül népszerűnek bizonyult, 2634 kérelem részesült ugyanis 192 milliárd forintot meghaladó támogatásban.

Nagy István kiemelte, ebben a digitalizációs átállásban jelentenek kulcsszerepet a csongrádihoz hasonló beruházások és modernizációs programok. Ezek segítségével ugyanis tovább erősödhet az a tendencia, amely még több fiatalt fordít az agrárium irányába – tájékoztat az Agrárminisztérium közleménye.

Az átadó ünnepségen felszólalt Farkas Sándor, térségünk országgyűlési képviselője is. Beszédét az alább hallgathatja meg:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ötödik alkalommal gurulnak a Mikulások Csongrádon

cs3-szerkeszto

Lilába borul Csongrád – a város is csatlakozik a Koraszülöttek Világnapjához

cs3-szerkeszto

Az ország második legjobb gyalogló óvodásai lettek a csongrádi Bercsényi utcai „Kincskereső” Tagóvoda apróságai

cs3-szerkeszto

Jubileumi kiállítás nyílt Csongrádon az 50 éves Művésztelep alkotásaiból

cs3-szerkeszto

A csongrádi Sághy diákjai a szó erejével ünnepelték a magyar nyelv napját

cs3-szerkeszto

Varázslatos Márton-nap a Kossuth téren, ahol Csongrád fényei egybefonódtak

cs3-szerkeszto

Lelki erő és hivatástudat: köszönet Csongrád szociális pilléreinek + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Zöld tűzgömböket és hullócsillagzáport is láthatunk Szentes és Csongrád fölött

cs3-szerkeszto

Csínyek, pszichológia és terápiás kutya – elstartoltak a Humán Hetek a csongrádi Batsányiban

cs3-szerkeszto