Csongrád

Rekordot lőttek a nagycsaládosok Csongrádon

Óriási vízipisztolycsatát élhettek át a csongrádi fürdőben a vendégek augusztus 19-én, amivel nem csak élményeket szereztek, hanem rekordot is döntöttek.

A Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete nemcsak a családok érdekképviseletén munkálkodik hosszú évek óta, hanem a saját és városi rendezvényeken is sok önkéntes feladatot vállalnak. Így jött az ötlet, hogy az idei Makk Marci Nemzetközi Egészségnapon egy rekordkísérletben is részt vegyenek, amelyet a Magyar Fürdőszövetség hirdetett meg. Ehhez a felhíváshoz közel 40 fürdő csatlakozott. Erősné Szabó Mária a nagycsaládosok egyesületének elnöke, nagyon készült erre az eseményre és számos felhívást intéztek a helyiekhez.

„Bár nagyon szűkös volt az idei anyagi ráfordítás lehetősége, mivel nem volt pályázati forrásunk, ennek ellenére a civil szervezetek hatalmas segítséget nyújtottak azáltal, hogy minden bemutatót és foglakozást térítésmentesen tartottak meg a rendezvényen. A Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda évek óta biztosítja a helyszínt számunkra, így teljesen kézenfekvő volt a döntés, hogy a rendezvény keretein belül, erre a felhívásra jelentkezzünk. Valóban nagyon készültünk erre a napra, hiszen mint minden évben, most is nagyon sok helyről és nagy létszámban érkeztek hozzánk. Vajdaságról és Felvidékről 6 egyesület, akik kézműves foglakozásokkal készültek. A belföldi egyesületek közül érkeztek Ópusztaszerről, Orosházáról, Makóról, Nyíregyházáról, Domaszékről, Mórahalomról, Kondorosról, Gábortelepről, és a gyulaiak, 51 fővel jöttek el Csongrádra. 50 önkéntes segítette a rendezvény lebonyolítását, akik közül többen lehetőséget kaptak arra, mint érettségi előtt álló diákok, hogy az 50 órás önkéntes munkavállalásukat is letölthessék a program keretein belül. Pénteken tartottuk a főpróbát a rekordkísérlet kapcsán, ma pedig már a rekordkísérleten is túl vagyunk, amelynek már izgatottan várjuk az eredményét” – mondta el a csongrádi egyesület elnöke.

Egyszerre a legtöbb fürdőben, ugyanabban az időben a vízipisztoly csatázók száma már megdőlt, de az országosan egyszerre csatázók összlétszáma is rekord lett, illetve 2012 óta Szigetvár tartotta 800 fővel a rekordot, és ezt is felülmúlták 1200 fővel Hajdúszoboszlón, amely országos csúcshoz, Csongrád 155 fővel járult hozzá.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A csongrádi értéktár része lett a Nagyboldogasszony-templom egyedülálló betleheme

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: akkor tudunk erősek maradni, ha nem engedjük, hogy a széthúzás elhomályosítsa azt az utat, amelyet együtt építettünk

cs3-szerkeszto

A csongrádi Alföld Néptáncegyüttes karácsonyi gálaműsora ismét elvarázsolta a közönséget

cs3-szerkeszto

Közel 200 adag meleg étellel várták a csongrádiakat a Városunk Megújulásáért Egyesület karácsonyi főzésén

cs3-szerkeszto

Szabó István: Nem az ajándék a lényeg, hanem hogy együtt legyünk + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Adományokkal segítette a szentesi és a csongrádi mentőállomás munkáját a Hunor Coop

cs3-szerkeszto

A Czibulya Családi Pékség angyali kalácsa az advent jegyében

cs3-szerkeszto

Az InterPici karácsonyi ajándéka hét csongrádi családnak

cs3-szerkeszto

A szentesi és csongrádi járásban is optikai hálózatfejlesztésbe kezd a 2Connect

cs3-szerkeszto