Csongrád Sport

A hétvégén a kajak-kenusoké volt a csongrádi Holt-Tisza partja – VIDEÓK + FOTÓK!

A hétvégén lezajlott a Vajda Attila Regionális Akadémia Eszkimó Indián Játékok versenye, melyre 228 gyerek nevezett be. A megmérettetésnek immáron ötödik éve a Kis-Tisza –Vízi –Sport Egyesület a házigazdája Csongrádon.

Az esemény célja nem más, mint a régió közösségépítése és a kikapcsolódás. A csongrádi Holt-Tisza partja tökéletesen megfelel a követelményeknek, így nem is kérdéses, hogy minden évben visszatérnek ide a gyerekek sátorozni és versenyezni.

A két napos rendezvényre 8-12 éves sportolók érkeztek, akik 5 korosztályban mérték össze tudásukat. Az első napon leginkább szárazföldi csapatversenyeken vettek részt, majd a második napon már a vízé volt a főszerep. Megvannak az előírt kötelező elemek, amelyeket mindenkinek teljesítenie kell – mivel versenyről van szó -, de ettől még a játékosság is főszerepet kapott ezen a két napon.

A távok tekintetében a kisebbek 500, míg a nagyobbaknak 2-4000 méteres távot kellett teljesíteniük. A kajak és a kenu is előkerült, attól függően kinek mi a profilja. A sárkányhajó igazi kuriózum, amelyre 6 fős csapatokkal neveztek be a szülők és gyerekek egyaránt. A versengés hangulata már így is adott volt, de a Sup deszkákon lehetett csak igazán bizonyítani ki hogyan uralja a vizet.

Az esti sátorozás és szalonnasütés már az összetartozás egyik jelképes momentuma volt, hiszen jócskán adódott téma a beszélgetésre. Szép gesztus a szervezők részéről, hogy a szülők is részt vehetnek egy ilyen nagyszabású eseményen, hiszen az összetartozás e jellege nem csak a sportot, hanem annál sokkal magasabb szintű érzelmeket is érint. Nem egy szokványos versenyről beszélünk, mégis nagyon fontos szerepet tölt be a gyerekek életében évente ez a két nap.

„Korábban más város volt a házigazdája ennek a versenysorozatnak. Aztán egyszer eljöttek Csongrádra és azt mondták, csakis ide fognak ezen túl jönni, annyira megszerette mindenki az itteni miliőt és a környezetet. Emellett minden feltétel adott, hiszen egy ilyen eseménynek szigorú előírásai vannak. Számunkra ez nagyon örömteli és megtisztelő, hiszen ennyi gyerekeket a szüleikkel vendégül látni és tartalmas programokkal megtölteni a 2 napot, nem kis feladat, de nagy izgalommal várjuk őket minden évben. Az idei újdonság a Sup volt, amire eddig még nem volt példa. Próbáljuk az ellátás és a programok terén a lehető legszínvonalasabb szervezést nyújtani. Minden alkalommal vannak kiegészítő programok. Az idei évben a rendőrség tartott nagyon látványos bemutatót a gyerekeknek, ahol sok érdekességet is kipróbálhattak, mint például a drog szimulációs szemüveget, vagy az ujjlenyomatozást. Ebben az évben nagyon sokan neveztek be, mivel érkeztek Békésről, Gyomaendrődről, Szegedről, Békésszentandrásról, Szarvasról, Tiszakécskéről és természetesen a vendéglátók részéről, Csongrád is jelen volt 2 csapattal.  Más ez, mint egy magyar bajnokság, de kitartásban és küzdelemben ugyanolyan a gyerekek hozzáállása, ami tiszteletre méltó. Nagyon örülünk, hogy ennyire szeretik a városunkat és az itteni programokat, hiszen az idei is nagyon sikeres volt, és reméljük, még nagyon sok éven keresztül élvezhetjük ezt a bizalmat”- mondta el Kakuszi Gyöngyi, a Kis –Tisza – Vízi – Sport Egyesület elnöke.

A záróeseményen természetesen az eredmények is kihirdetésre kerültek, ahol a csongrádi sportolók most is szép helyezéseket gyűjtöttek be. Az érmeket Kárász Anna olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok magyar kajakozó adta át.

További fotók a Vajda Attila Regionális Akadémia oldalán:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olaszországban parádézott a mindszenti úszózseni

Szabó Viktor

A DK csongrádi „biszbasszárusának” a helyesírás sem az erőssége

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Csongrádi házakból lopott informatikai eszközöket egy csanyteleki férfi

Szabó Viktor

Két fontos programpontot mutatott be Csongrád fideszes polgármesterjelöltje

Szabó Viktor

Ezen a hétvégén sem pihentek a szentesi táncosok

Szabó Viktor

Autóból lopott egy férfi Csongrádon, elkapták a zsaruk

Szabó Viktor

Mindszentnél vízbe engedett pontyot fogtak Csongrádon

Szabó Viktor

Árokba borult egy autó Csongrád és Szentes között

Szabó Viktor