Csongrád

Ungerbauer Györgyről és Gulyás Ferencről is megemlékeztek Csongrádon

Évek óta nagy érdeklődés övezi Csongrádon a helyi borászok azon megmérettetését, ahol a legnagyobb létszámú zsűri elé kínálják munkájuk gyümölcsét.

A közönség bora címért idén, június 30-án, Csongrádon a Művelődési Központ és Városi Galériában 6 borász 20 borral adta le a nevezését, így jócskán jutott az isteni nedűből a kóstolásra. A vörös, fehér és rozé kategóriákban kínálták a borászok az új évjáratokat, majd a szavazatok alapján dőlt el, hogy ki nyerte az egyes kategóriákat.

A közönség szavazatai alapján a 2023-as évben Bodor Martin Generosa fehérbora ízlett leginkább az érdeklődőknek. A két további kategória abszolút győztese pedig Pusztai Csaba lett a 2021-es évjáratú cabernet sauvignon vörös és a 2022-es zweigelt rozé boraival. A város borának kiválasztásában a 6 tagú zsűri 3 körös szavazás alapján döntött. A nevezéseket illetően 4 pincészet 8 vörösborral érkezett.

Fontos volt az elbírálás szempontjából a bor színe, hiszen ha kissé barnásabb, akkor már öreg lehet, vagy esetlegesen nem megfelelő a bor savtartalma. A csongrádi borászokból álló zsűri már szakavatott ezen a téren, így minden szempontot alaposan értékelve a 2023-as évben a város bora címet, Bodor Martin 2021-es évjáratú kadarkája nyerte el. A kiválasztott borok 1 évig meghatározott körcimkével lesznek ellátva, így kerülnek majd forgalomba. A rendezvény keretein belül megemlékeztek a közelmúltban elhunyt két nagy nevű borászról, Ungerbauer Györgyről és Gulyás Ferencről, akik munkássága nem csak meghatározó, hanem kiemelkedő, és példaértékű is volt egyben.

Pusztai Csaba, a Csongrádi hegyközség elnöke, sikeresnek ítélte meg a rendezvényt, és elégedett volt a kínálattal. „Nagyon szép borokkal neveztek a borászaink. Nagyon elégedett vagyok. Csongrád alapvetően vörösboros vidék, hiszen az itt termő szőlő 80% kék szőlő, aminek gerince a kékfrankos, így nem véletlen, hogy vörösborral neveztek a legtöbben. Az év bora is vörös lett, amely egy éven keresztül képviseli majd városunkat, az egyes rendezvényeken. Az idelátogató vendégek ajándékként is ezt a bort kapják, ami nagy megtiszteltetés. Nagy öröm számomra, hogy a közönséggel is megismertethettük az új évjáratú borokat, hiszen a nevezések alapján, 6 fehér, 4 rosé, 10 vörösbor került a látogatók elé, míg a város bora cím elnyerésére 8 vörösbort neveztek be borászaink. Ez az esemény egyben a Csongrádi Borfesztivál előfutára, amelyen már az itt nevezett borok is fogyaszthatóak lesznek a több napos rendezvényen” – fogalmazott Pusztai Csaba.

A díjakat Gyovai Gáspár Csongrád város alpolgármestere adta át a nyerteseknek.

További fotókat a tegnapi gyorshírünkben talál.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szemétszállító autó akadt el egy leszakadt vezetékben Csongrádon

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Beleremegett a föld a hétfőbe Csongrádon

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Learatott tarló ég Csongrád külterületén

cs3_szerk2

Félelmetes: VIDEÓKON a szombat esti földrengés, amit 9 (!!!) utórengés is követett!

cs3_szerk2

Csúcsformában Szentes és Csongrád tűzoltói a FireCross csongrádi fordulójában

cs3_szerk2

Újabb, még erősebb földrengés rázta meg Csongrádot szombat este!

cs3_szerk2