Külföld

Az exit poll szerint a konzervatívok nyerték az előrehozott görögországi parlamenti választásokat

A legutóbbi, májusban tartott voksoláson ugyan szintén győzelmet aratott Kiriákosz Micotákisz pártja, de abszolút többség híján egyedül nem tudott kormányt alakítani.

A konzervatívok vezetnek a vasárnap Görögországban megtartott, előrehozott parlamenti választásról urnazárás után megjelent első adatok, a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló exit poll felmérés szerint.

A hat legnagyobb görög közvélemény-kutató intézet előrejelzése szerint Kiriákosz Micotákisz volt kormányfő Új Demokrácia (ND) pártja a voksok 40-44 százalékát tudhatja magáénak, míg az Alekszisz Ciprasz korábbi miniszterelnök (2015-2019) által vezetett Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) a szavazatok 16,1-19,1 százalékát kapja.   

Az exit poll adatok szerint az ND többséget szerezhet a 300 fős törvényhozásban, köszönhetően az új választási rendszernek, amely a legtöbb szavazatot szerző pártnak kedvez. A legutóbbi, májusban tartott voksoláson ugyan szintén győzelmet aratott Kiriákosz Micotákisz pártja, de abszolút többség híján egyedül nem tudott kormányt alakítani.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Friss felmérés: a magyarok ellenzik Ukrajna további finanszírozását

Szabó Viktor

„Fehéreket jöttünk ölni”. Ezt mondták a lincselő migránsok a francia falunapon, és egy kamaszfiút meg is öltek

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európának készülnie kell arra, hogy egyedül marad Ukrajnával

Szabó Viktor

A szállodai szobájából hurcoltak a hadseregbe egy buszsofőrt Kárpátalján

Szabó Viktor

Orbán Viktor: tovább bővülhet a Magyarország és Kazahsztán közötti gazdasági együttműködés

Szabó Viktor

Meghalt Matthew Perry, a Jóbarátok Chandlerje

Szabó Viktor

Migránsok lövöldöztek a határnál, többen meghaltak, a gyerekek nem mennek iskolába

Szabó Viktor

„Allahu akbar”-t kiabálva lőttek agyon két svéd szurkolót Brüsszelben

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Kína jó barátja vagyunk Európában

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább