Csongrád Térség

Jövő héten Csongrádra is megérkezik a nyár

Végre átlépjük a 30 fokot, érdemes felkeresni a környékbeli fürdőhelyeket!

Munkába járni nem a legkellemesebb a meleg, nyári napokon, de jövő hét elejétől egyre inkább antciklonális hatások fognak érvényesülni időjárásunkban, emiatt hétfőtől egyre melegebb idő várható és kedden nyugaton már többfelé átléphetjük a 30 fokot.

Szerdán országszerte meleg időre készülhetünk, 30-34 fok közötti csúcsokkal. Csütörtök a nyár eddigi legmelegebb napjának ígérkezik, ezen a napon csak tovább fokozódik majd a hőség, ekkor Csongrádon, Szentesen és a környéken akár a 34-35 fokot is elérhetjük majd.

Amire viszont mindenképpen figyeljünk, ha netán strandolásra adjuk a fejünket (és persze egyébként is), hogy fogyasszunk megfelelő mennyiségű folyadékot, viseljünk kalapot és mindenképpen használjunk megfelelő fényvédő krémet, mert 10 és 16 óra között pillanatok alatt leéghetünk.

Azt, hogy mire érdemes figyelni a kánikulában, Dr. Szilágyi István belgyógyász szakorvos árulta el nekünk.

Borítókép: archív, Szivák Róbert/Körös-torok Facebook oldal



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fóliasátor gyulladt ki Csongrád és Gátér között péntek este

cs3_szerk2

Szabó István: először a magasfeszültségű rendszereket kell helyrehozni

cs3_szerk2

Szemétszállító autó akadt el egy leszakadt vezetékben Csongrádon

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Kedd hajnalban újból földrengést mértek Csongrád közelében, megkérdeztük a szakértőt, meddig tarthatnak még a rengések

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Beleremegett a föld a hétfőbe Csongrádon

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Learatott tarló ég Csongrád külterületén

cs3_szerk2