164 versenyzővel, 16. alkalommal került megrendezésre a Csongrádi Országos Szenior Úszóverseny.
A 38 egyesület versenyzői 2 napon keresztül mérték össze a tudásukat 32 versenyszámban egyéni és váltóversenyeken. Az úszók így 550 alkalommal rugaszkodhattak el startkőről. Az alföldi kisvárosba az ország minden pontjáról érkeztek a szeniorok, de jöttek Aradról, Szabadkáról, és Zilinából is sportolók.
A résztvevőket Bedő Tamás Csongrád város polgármestere ünnepélyes keretek között köszöntötte. A verseny célja, hogy Csongrád is aktív részese legyen az országos versenysorozatnak illetve a találkozás, melynek az úszás a kapcsolódási pontja, ez tartja össze a közösséget.

Az első napon szinte minden futamot sikerült megúszni, amelyen a legnépszerűbb a fogyatékkal élők versenye volt. Számukra ez egy óriási lehetőség és hatalmas motiváció is egyben, mindezek mellett pedig példaértékű teljesítmény a részükről. A második napon zajlott az országban egyedülálló víz alatti váltószám, amelyben egy levegővel kell leúszni a víz alatti 20 méteres távot, így váltják egymást a versenyzők. Ebben a korosztályban ez egy nagy kihívás, de egyre többeket ösztönöz és próbálják ki magukat a különleges futam folyamán.
A két nap alatt a versenyzőknek volt lehetőségük egy közös vacsorára és Csongrád nevezetességeit is megtekinthették. A nagyszabású esemény az eredményhirdetéssel zárult, ahol 800 érmet osztottak ki.
A verseny legidősebb indulója:
László Sándor (1937) Pénzügyőr SE
Az emlékszámok győztesei:
800 m gyorsúszás- Zarnócz Mihály emlékszám
Az érmeket és emlékplaketteket átadta: Zarnócz Mihályné és Bedő Tamás polgármester
Férfiak:
I.Tóth Csaba Törökbálinti Senior 96,34 %
II.Hajdú László BÁCSVÍZ KVSC 94,86 %
III. Zima Péter BÁCSVÍZ KVSC 90,24 %
Nők:
I. Szolo Diana Dr. Nyíregyházi Sportcentrum 97,92 %
II. Ficze Gabriella Törökbálinti Szenior 91,21 %
III. Bujna Lilla Tovafutók SE 90,28 %
200 m hátúszás- Eszenyi László emlékszám
Az érmeket átadta: Palásti Anna és leánya Anita
Férfiak:
I. Hajdú László BÁCSVÍZ KVSC 93,44 %
II. Tari László Szentesi Delfin ESC 88,95 %
III. Szakács András 84,56 %
Nők:
I. Csikány Csilla Törökbálinti Szenior 102,40 %
II. Ficze Gabriella Törökbálinti Szenior 92,70 %
III. Szokol Diana Dr. Nyíregyházi Sportcentrum 90,05 %
100 m hátúszás- Gyémánt Imre emlékszám
Férfiak:
I. Hajdú László BÁCSVÍZ KVSC
II. Nyúl Gábor BÁCSVÍZ KVSC 88,24%
III. Zajzon András Törökbálinti Szenior 86,33 %
Nők:
I. Csikány Csilla Törökbálinti Szenior 103,23 %
II. Ficze Gabriella Törökbálinti Szenior 95,64 %
III. Gergelyfi Marietta Budapesti Delfinek 92,19 %
A versenyzők felavatták az új vízilabdás medencét is, mivel itt került megrendezésre a program egyik különleges versenyszáma, a 4×20 m víz alatti mixváltó.

- Hirdetés -