Szentes

Lillafüreden kirándultak a szentesi Zsoldos diákjai

Kohászati múzeumban, és cseppkőbarlangban is jártak a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum tanulói – számolt be közösségi oldalán az intézmény.

Mint írják, 1/9. A osztály gépjármű mechatronikus csoportja Horváth József tanár úr vezetésével Lillafüreden megnézte a Kohászati múzeumot. Ezt követően a Szent István- cseppkőbarlanggal is megismerkedtek a tanulók.

Lillafüredtől egy karnyújtásnyira, az Anna-barlang közelében, a szép felsőhámori völgyben található az egykori Kancellária épülete, ahol a Kohászati Múzeum gazdag anyagú, érdekes kiállítása megtekinthető.

A múzeum a négy kiállító teremben a kohászati iparág négy fő foglalkozási ágát, a nyersvas, -és acélgyártást, valamint a hengerlést és a kovácsolást részletesen, az öntvénygyártást, a drótgyártást, továbbá az anyagvizsgálati eljárásokat kisebb terjedelemben mutatja be.

A fokozottan védett Szent István-barlang járatainak összhossza 1514 m, függőleges kiterjedése 101 méter. Az üreg középső-felső triász mészkőben, a Fehérkői Mészkő Formáció kőzetösszletében alakult ki. Első tudományos leírása és elnevezése Kadić Ottokár nevéhez fűződik, aki 1913-ban kötélhágcsóval ereszkedett le a barlangba.

A barlang járóútvonalainak kialakítását 1927-ben kezdték meg, és 1931 augusztusában nyitották meg a nagyközönség számára.

Fotók forrása: az iskola közösségi oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Veteránjárművek lepik el Szentes belvárosát szeptemberben

cs3_szerk2

140 millió forint a raktárból

cs3_szerk2

A Horváth Mihály Gimnázium egykori diákja kapta a Boldog Gizella-díjat

cs3_szerk2

Szent István-napi programsorozat Szentesen

cs3_szerk2

Megújul a Szentes és Szarvas közötti út – teljes lezárásra is számítani kell!

cs3_szerk2

„Koszták” a raktárból

cs3_szerk2

Szentesi diákok segítségével kellemesebb környezetben várják a riasztásokat a mentők

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

A Független Vidéki Színházak Fesztiváljával indul az évad Szentesen

cs3_szerk2