Vélemény

Hont András: 2006-ban nem 17 éveseket küldtek előre a randalírozók

Akkor, ha mindenki lenyugodott egy picit, és a Momentum sem a Várban töltötte a ma reggelt, tekintsük meg ezt. A rendőrség tegnap tette közzé a május 3-i kordonbontásos, könnygázos, előállításos demonstrációról készült felvételt, ez abból egy részlet. Némileg más látható rajta, mint az eddigieken. Azt ez alapján sem lehet megmondani, hogy a rendőrség minden megmozdulása jog- és szakszerű volt-e, de azt igen, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök alappal érezhették agresszívnek a tüntetők föllépését. Az is látható továbbá, hogy a demonstrálók egy tényleges építési területre törnek be, és bár a felirattal ellentétben én csupán egy dobálót látok, de az is untig elég annak fényében, hogy az elkerített részen kockakövek vannak fölhalmozva. Abba belegondolt-e bárki a nagy erkölcsi gőzfújás és az ezígynemmehettovább-nehagyjukozás közben, hogyha véletlenül elrepül egy kő, akkor nemcsak annak a rendőrnek mehet tönkre az élete, akit esetlegesen eltalál, hanem annak a fiatalnak is, aki fölhevült állapotban eldobja? Minden bátorító gesztus, a közlő indulatait a közhangulattal összekeverő interpretáció, a karhatalmazás ezt hozza közelebb.

Három megjegyzés.

1. Igen, az oktatással szerintem is komoly gondok vannak, és a NER csak rontott a helyzeten. És mi változik, ha néhányan bejutnak a karmelitába, vagy csak ledöntik a kordont? Mi a célja ennek az akciósorozatnak?

2. Többen azzal hozakodnak elő, hogy a Fidesz is bontott kordont, és 2006 őszén is erőszakosan léptek föl a tüntetők, és a hangulati-érzelmi megágyazásban a Fidesz nem volt vétlen. Szerintem sem. Ám ha a Fidesz és a tévéostromlók helytelenül jártak el, akkor miért is az a követendő példa?

3. Két kiegészítés ugyanakkor szükséges a 2006-os párhuzamokhoz. A Fidesz hatalma nem azon az őszön született meg. 2006-ot még követte három és fél év “”baloldali””-“””liberális””” “”””kormányzás””””. A másik meg az, hogy 2006-ban nem 17 éveseket küldtek előre a randalírozók.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasónk: Kit mi befolyásol?

Szabó Viktor

Moderari: komoly leckét adtak abból, hogy hogyan érdemes élni

Szabó Viktor

Varga Judit: itt az ideje, hogy Brüsszel kifizesse a magyar embereknek járó forrásokat!

Szabó Viktor

Stefan Streit: A Soros fizette Háttér Társaság mindent elkövet, hogy fogást találjon a regnáló kormányon

Szabó Viktor

Ceglédi Zoltán – Embert ölni

Szabó Viktor

Nagy István: sikeres volt az agrárpetíció, az Országgyűlés törvényben tiltotta meg a földadó kivetését

Szabó Viktor

K. Feri: a bukott baloldal hergel az orvosokkal, de megint hazudnak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a legfontosabb elérni a fegyverszünetet és békét teremteni

Szabó Viktor

A pofátlanság netovábbja! Jet-skivel irtották a kérészeket Csongrádnál

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább