Belföld

Eddig lehet regisztrálni a TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióra

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciót a 11. alkalommal rendezik meg idén, az ország legnagyobb önkéntes hulladékszedési programjára április 11-ig lehet regisztrálni – mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden. Koncz Zsófia felidézte: évről évre egyre többen csatlakoznak az akcióhoz, tavaly több mint 40 ezer önkéntes mintegy 850 tonna hulladékot gyűjtött össze 900 helyszínen országszerte.

A TeSzedd! összekapcsolódik a fenntarthatósági témahéttel, a Föld napján, április 22-én kezdődik és április 28-ig tart. Idén is várják az oktatási intézmények, munkahelyi közösségek, baráti társaságok jelentkezését – jelezte.

Koncz Zsófia felhívta a figyelmet arra, hogy

ÉPÍTÉSI TÖRMELÉKET, AUTÓALKATRÉSZEKET, ELEKTRONIKAI ESZKÖZÖKET NEM LEHET GYŰJTENI AZ AKCIÓ SORÁN, DE HA ILYET TALÁLNAK A RÉSZTVEVŐK, AZT BE LEHET JELENTENI A 2020-BAN ELINDÍTOTT HULLADÉKRADAR APPLIKÁCIÓBAN.

Hozzátette, hogy erre már 27 ezren regisztráltak, több mint 43 ezer bejelentés érkezett, és több százezer tonna hulladékot sikerült ezen keresztül összegyűjteni.

Az államtitkár kifejtette:

A KORMÁNY RÉSZÉRŐL FONTOS ÜZENET VOLT A 2020-BAN ELFOGADOTT KLÍMA- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI AKCIÓTERV, EBBEN KIEMELTEN SZEREPEL AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓK FELSZÁMOLÁSA IS.

Koncz Zsófia a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt arról, hogy az emberek fontosnak tartják a TeSzedd! programot, a környezet rendben tartását, de az akció egyben jó kikapcsolódás, csapatépítés is. Az államtitkár a környezettudatos szemlélet erősítését segítő kormányzati kezdeményezések között említette egyebek mellett a Tisztítsuk meg az országot! programot is, amelyhez számos település csatlakozott.

origo.hu


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jó hír a csongrádi és szentesi pedagógusoknak! Minden idők legnagyobb béremelése érkezhet!

Szabó Viktor

Óriási támogatásokat jelentett be Nagy István

Szabó Viktor

IDEA: A Fidesz nagy előnnyel vezet

Szabó Viktor

Kiderült, miért szeretnek a szúnyogok egyes szentesieket és csongrádiakat jobban, mint másokat

Szabó Viktor

A Fidesz jelöltje nagy fölénnyel győzött a ráckevei időközi választáson

Szabó Viktor

Elhunyt Lang Györgyi, a Pa-dö-dő énekese

Szabó Viktor

Benyújtották a törvényjavaslatot a földadó kivetésének megtiltására

Szabó Viktor

Ebből még baj is lehet: Ukrajna zsarolni kezdte Magyarországot, Brüsszel jóváhagyásával leállíthatják a Barátság vezetéket

Szabó Viktor

Mentesül a bejelentés alól az összes háztartási kút

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább