Csongrád

Csongrádon randevúznak a néptáncpedagógusok

A tavalyi Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál részeként már megismerhették a környék néptáncegyüttesei, hogy milyen is a csongrádi vendégszeretet, így nem is volt kérdés, hogy a 2. Csongrád-Csanád Vármegyei Néptáncpedagógusok Találkozójának idén is a Tisza-parti város ad otthont. A március 25-i, szombati eseményen mintegy 30 együttes képviseli majd magát a vármegyéből a legkisebbektől kezdve egészen a legismertebbekig.

Csongrád egy gyönyörű város, a béke szigete, ideális helyszín egy ilyen találkozóhoz. Hiszek abban, hogy egy kisváros is meg tud valósítani dolgokat nagyvárosi szinten

 – indokolta a helyszínválasztást Forgó Edit, az Alföld Néptáncegyüttes vezetője.

Mint elmondta, a találkozónak az is célja, hogy ne csak szakmailag, de emberileg is szót tudjanak váltani a résztvevők.

Fesztiválokon természetesen szoktunk találkozni, de ritka, hogy le is tudjunk ülni egymással beszélgetni. Azt szeretnénk, ha elindulna egy szakmai továbbképzés és egy közös párbeszéd is. A szakmai szint mellett emberileg is ismerjük meg egymást, tudjunk együtt lenni kötöttségek nélkül is

 – emelte ki a néptáncpedagógus.

Mint Forgó Edit elmondta, bízik benne, hogy megmarad a Csoóri Sándor Alap támogatása, így további szakmai napokat is tudnak szervezni, mert nagy igény mutatkozik rá.

delmagyar.hu

kép: fot-nepmuveszeti.hu


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Hazai pályán zárták a szezont az ifjú csongrádi vízilabdások

Szabó Viktor

Fiatalokat meghazudtoló időket úsztak a szeniorok Csongrádon

Szabó Viktor

Ecuadorból Csongrádra – világutazó fedezte fel a település szépségeit – VIDEÓ!

Szabó Viktor

Miniszteri elismerést kapott a csongrádiak kiváló oktatója

Szabó Viktor

Sikeresen burkoltak a Sághy diákjai

Szabó Viktor

Teltházas volt a nyárindító buli a Körös-toroki Laguna Beach-ben

Szabó Viktor

Csongrádon is öröm volt gyereknek lenni a hétvégén

Szabó Viktor

Az apákat és a nagyapákat ünnepelték a csongrádi oviban

Szabó Viktor

A szentesi és a csongrádi gyógyfürdő is az ország legolcsóbbjai között van

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább