Belföld

Hétfőn 22 óra 24 perckor kezdődik a csillagászati tavasz

Spring pruning roses in the garden, gardener's hands with secate

Hétfőn, március 20-án 22 óra 24 perckor kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján, felhívva a figyelmet arra, hogy a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, ez azonban eshet március 20-ára és 21-ére is.

    Hozzátették: a nap-éj egyenlőség dátuma azét “csúszkál”, mert egy földi év nem pontosan egész számú többszöröse a földi napnak, egészen pontosan 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc. Ez az oka annak, hogy be kellett vezetni a szökőnapot, ugyanis az eltérés négy év alatt már majdnem 24 órát tesz ki – jegyezték meg.
    Kiemelték: emellett a Föld pályaparaméterei – excentricitása, a tavasz-pont helye, a forgástengely precessziója – szintén nem állandók, ezek azonban csak nagyon kis eltéréseket okoznak, a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontja a Gergely-naptár 400 éves periódusa alatt is csak egy-két órát változik.
    Hozzátették: utoljára 2011-ben esett a tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-ére, 2048-ban pedig először fog március 19-én bekövetkezni.
    A meteorológiai szolgálat arról is írt, hogy a nap-éj egyenlőségkor az elnevezés ellenére nem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka.
    Mint írták, ennek egyik oka, hogy a légköri refrakció (fénytörés) miatt az égitestek egy kicsivel magasabban látszanak a horizont felett, mint a valódi elhelyezkedésük, ez a nagyon kicsi eltérés a horizonton a legnagyobb, fél fok.
    Ez azt jelenti, hogy a Nap néhány perccel előbb jelenik meg a horizonton napkeltekor, mint valójában. Ugyanígy, napnyugtakor ennyivel később nyugszik látszólag. Ez a jelenség néhány perccel növeli a nappalok hosszát – írták.
    A másik ok pedig az, hogy a nap-éj egyenlőség napján a Nap geometriai középpontja az, ami 12 óráig tartózkodik a horizont felett, de a Napnak kiterjedése van, azaz egy körlap világít ránk, vagyis már akkor is látszik, amikor a középpontja még nem kelt fel, illetve még akkor is sugároz, amikor a középpontja már lenyugodott – írták.
    Hozzátették: emiatt nap-éj egyenlőségkor nincs nap-éj egyenlőség, sőt emiatt pontosan soha nincs nap-éj egyenlőség, de március 16-án és 17-én majdnem egyenlő a nappal és az éjszaka hossza.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Kezdődik: Magyarországon építenek üzemanyagtárolót Ukrajna számára

cs3-szerkeszto

Vasárnapra tüntetést, október 23-ra pedig Békemenetet hirdettek a Terror Háza elé

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Vészjelzést adott ki a fuvarozói egyesület: azonnali gazdasági intézkedéseket sürgetnek

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A Tisza cserbenhagyta az autósokat, a fuvarozókat és a gazdákat is

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek. Felvesszük a kesztyűt és harcolunk!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto