Csongrád

Eltűnt egy csongrádi férfi

A csongrádi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 30 éves férfi megtalálásában.

A Csongrádi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Bercsényi László eltűnésének ügyében. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 30 éves férfi csongrádi lakóhelyéről 2023. március 5-én ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról.
Bercsényi László 180-185 centiméter magas, termetes testalkatú, rövid barna hajú. Szeme szintén barna. Arca borostás, szögletes, homloka magas, szemöldöke széles.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lilába borul Csongrád – a város is csatlakozik a Koraszülöttek Világnapjához

cs3-szerkeszto

Az ország második legjobb gyalogló óvodásai lettek a csongrádi Bercsényi utcai „Kincskereső” Tagóvoda apróságai

cs3-szerkeszto

Jubileumi kiállítás nyílt Csongrádon az 50 éves Művésztelep alkotásaiból

cs3-szerkeszto

A csongrádi Sághy diákjai a szó erejével ünnepelték a magyar nyelv napját

cs3-szerkeszto

Varázslatos Márton-nap a Kossuth téren, ahol Csongrád fényei egybefonódtak

cs3-szerkeszto

Lelki erő és hivatástudat: köszönet Csongrád szociális pilléreinek + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Zöld tűzgömböket és hullócsillagzáport is láthatunk Szentes és Csongrád fölött

cs3-szerkeszto

Csínyek, pszichológia és terápiás kutya – elstartoltak a Humán Hetek a csongrádi Batsányiban

cs3-szerkeszto

Belterületi utak újulnak meg Csongrádon

cs3-szerkeszto