Gazdaság

A magyar gazdaság egyik húzóágazata lehet az IKT-szektor

A magyar gazdaság egyik húzóágazata lehet az IKT-szektor, hiszen a hazai bruttó hozzáadott érték több mint 7 százalékát adja és csaknem 250 ezer munkavállalót foglalkoztat – állapította meg 2022 végén készített kutatása alapján a Századvég Konjunktúrakutató Zrt.

Az MTI-nek szerdán eljutatott közlemény szerint a tavaly decemberben zárult kutatás célja az volt, hogy átfogó képet adjon a magyarországi IKT-szektor (információs és kommunikációs technológiák) működéséről, nemzetgazdaságban betöltött jelenlegi és jövőben várható szerepéről.   

A felmérésbe bevontak a legalább 3 embert foglalkoztató, főtevékenysége alapján az IKT-szektorba sorolt, 190 véletlenszerűen kiválasztott céget is.   

Ez alapján megállapították, hogy 

az elmúlt három évben a magyar IKT-cégek 62 százalékának nőtt összességében az árbevétele, 30 százalékuknak mindhárom évben, amely jól mutatja a szektor válságállóságát.   

Az árbevétel-növekedés elmaradásáért a vállalkozások 53 százaléka a megnövekedett működési költségeket (például: emelkedő energiaárak, árfolyamváltozásból fakadó kedvezőtlen hatások) okolta, de a megkérdezettek több mint harmada szerint ebben a változékony magyarországi szabályozási környezet és az ellátási láncok akadozása is közrejátszott.   

Arra is kitértek, hogy a szektor további fejlődését számos tényező – szabályozási és innovációs környezet, adózási előírások hektikus változásai, az ellátási láncok szakadozása – egyszerre nehezíti. Azonban ezek közül is kiemelkedik az iparágat hosszú ideje sújtó és dinamikáját tekintve egyre növekvő informatikus munkaerőhiány.   

Hozzátették, hogy bár a hiányt a vállalkozások és az oktatási rendszer (felsőoktatás és felnőttképzés) számos eszközzel törekszik mérsékelni, az olló a kibocsátás és a valós munkaerőpiaci igények között továbbra sem látszik zárulni, sőt; néhány éven belül egyes prognózisok szerint további több tízezer informatikus hiányozhat a magyar munkaerőpiacról.   

Mindezek miatt a vállalkozások elsősorban a kiszámítható és stabil szabályozási, valamint adózási környezetet, az adminisztratív terhek jelentős csökkentését, továbbá a megfelelő mennyiségű és minőségű szakembert biztosító oktatási rendszer kialakítását várnák el a kormányzati szakpolitikától.   

Az iparág stabil jövőképét mutatja, hogy a kutatásban megkérdezett vállalkozások több mint 70 százaléka tervez az alaptevékenységéhez kapcsolódó beruházást a következő 3-5 évben, de digitalizációs célú fejlesztések (ideértve az Ipar 4.0 fejlesztéseket) is 50 százalék feletti arányt értek el – olvasható a Századvég kutatásában.

delmagyar.hu

kép: technokrata.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Januárban ismét nyugdíjemelés lesz

kissferenc

Pölöskei Gáborné: egyre több fiatal választja a megújult szakképzést

kissferenc

Csökkent az álláskeresők száma Magyarországon – növekedett a nők foglalkoztatása

cs3_szerk5

Újabb két kínai autómárka jelenik meg Magyarországon

cs3_szerk2

Nagy győzelem: megkezdődött az uniós források folyósítása Magyarországnak

cs3_szerk2

Nagy Márton: brutálisan hatékonyak a kormányzati intézkedések, a kormány már októberre egy számjegyűre csökkentheti a szankciós inflációt

cs3_szerk2

A régióban elsőként Magyarországon nyitott a Shell LNG-töltőállomást

cs3_admin

Belarusz és Magyarország a nehézségek ellenére dolgozik az együttműködés fejlesztésén

cs3_admin

5 milliárd forintért vásárolnak vetőmagot a kiskertekbe

cs3_admin