Belföld

MÁV-Volánbusz: korszakalkotó változás a vármegyebérlet és az országbérlet bevezetése

Korszakalkotó változás, minden eddigi konstrukciónál kedvezőbb lesz a vármegyebérlet és az országbérlet május 1-jei bevezetése a közösségi közlekedésben – közölte a MÁV-Volánbusz csoport szombaton az MTI-vel.

    Azt írták, ezzel az elmúlt három évtized legjelentősebb díjszabási fejlesztését hajtják végre a hazai helyközi közösségi szolgáltatók.
    Kiemelték, május 1-jétől az új bérletekkel teljes vármegyét, sőt akár az egész országot be lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV járatainak igénybevételével.
    E társaságok helyközi járatait korlátlanul használhatják majd az utazók a bérleten feltüntetett területen. A vármegyebérlet és az országbérlet napi több tízezer buszon és kötöttpályás járaton teszi lehetővé az utazást egyéb jegy vagy bérlet megváltása nélkül.
    Azt remélik, hogy az új tarifatermékek bevezetésével mind a közúti, mind a kötöttpályás helyközi közösségi közlekedés versenyképessebbé, vonzóbbá válik, jobb minőségű kiszolgálást, több járatot, kevesebb várakozást jelent, és pozitív hatása megjelenik a belföldi turizmusban és a vendéglátásban is.
    Az új bérleteket a MÁV-Start pénztáraiban, automatáinál és a MÁV-appon, a Volánbusz pénztárainál, a buszokon és a GYSEV pénztárainál lehet majd megvásárolni. Várhatóan április utolsó hetében egyes értékesítési csatornákon elővételben is megvásárolhatók lesznek.
    A teljes árú, 30 napos érvényességű vármegyebérletet 9450 forintért lehet majd megvásárolni, a szintén 30 napos országbérlet ennek duplájába, 18 900 forintba fog kerülni. A tanulóbérlet 90 százalékos kedvezménnyel váltható, 945 forint lesz.
    A teljes árú vármegyebérlet olcsóbb lesz, mint a havi Budapest-bérlet, vagy mint 15 liter – átlagosan 250-300 kilométer megtételére elegendő – üzemanyag, február közepi áron számolva – érzékeltették.
    Akik az utazásaik során rendszeresen átlépik a vármegyehatárt, azok két vármegyebérlet áráért az ország egész területére érvényes országbérletet vásárolhatnak. Ez 2500 forinttal olcsóbban lesz megvásárolható, mint jelenleg a 30 kilométerre érvényes bérlet. A tanulók ezt a bérletfajtát választva is igénybe vehetik a 90 százalékos kedvezményt, így 1890 forintért szinte bárhová eljuthatnak az országban – írták.
    Közölték azt is, a vármegyebérlet és az országbérlet nem vehető igénybe helyjegyköteles vonatokon, 1. osztályon, továbbá a helyi közösségi közlekedési társaságok járatain sem. A Pest vármegyei bérlet, illetve az országbérlet a BKK járatain sem érvényes, de Budapesten belül a helyközi szolgáltatók járatain lehet ezekkel utazni.
    A teljes árú bérlet árának 86 százalékát térítik meg a munkáltatók, így vármegyebérlet esetében mintegy 1300 forint, országbérlettel kicsivel több mint 2600 forint saját költségen tudnak utazni az utasok a helyközi szolgáltatókat választva.
    Rámutattak arra: a nem távolsági jellegű – regionális és elővárosi – utazások jelentős része vármegyén belül vagy szomszédos vármegyék között történik. A regionális és elővárosi közlekedésben, különösen a kisebb településeken élők számára az új bérlet több közeli település elérését is segíti, de megmaradnak a jelenleg megvásárolható bérletek is.
    A kedvezményes árú bérletek okozta bevételkiesést a kormányzat megtéríti a közlekedési társaságoknak – áll a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megválasztotta köztársasági elnökké Sulyok Tamást a parlament

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a gyermekvédelem ügyében zéró tolerancia van, a gyerek abszolút, teljes körű védelmet élvez

Szabó Viktor

Ma dönthet az Országgyűlés az új államfőről

Szabó Viktor

Február 26-án választ államfőt az Országgyűlés

Szabó Viktor

Orbán Viktor: pedofil vagy ahhoz kapcsolódó bűncselekményekhez kötődő ügyekben nincs pardon!

Szabó Viktor

BREAKING: Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke lehet a következő köztársasági elnök

Szabó Viktor

Másodfokon is elítélték a DK-s Varju Lászlót, Varga Ferenc elvtársát

Szabó Viktor

Farkas Sándor: a nemzeti kormány 2010 óta kiemelt partnerként működik együtt a gazdatársadalommal

Szabó Viktor

Sosem látott törvénysértés miatt brutális büntetést szabott ki az ÁSZ a baloldali pártokra

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább