Vélemény

Pilhál Tamás: Keresztapa elmeséli, ki a korrupt

„Kovács Pisti a homokozóból idén is papírra vetette, kiket nem szeret ő meg a nagypapája. Így született meg a Transparency International 2022-es »korrupciós indexe«, amely egy afféle nemszeretem-lista. Aki sokat smúzol Gyuri papának, az a lista tetején végzi – akkor is, ha közben világnagy korrupciós botrányok rengetik. Aki viszont nem úgy táncol, ahogy dollárnagyapó el­várja, aki nem dolgozik gőzerővel a »nyitott társadalom« nevezetű Szodoma-világprojekten, az évről évre lejjebb csúszik. Hát így esett, hogy Magyarország idén a 77. helyre zuhant a lajstromon, amivel az Európai Unió tagállamai közül az utolsó lett, és olyan országokkal került holtversenybe, mint Burkina Faso, Kuvait, a Salamon-szigetek, Kelet-Timor vagy Trinidad és Tobago. Hogy a legényeknek van humorérzékük, jelzi: elénk rakták fél Fekete-Afrikát, Szenegált, Ghánát, Benint, sőt a polgárháborúból nemrég kilábalt Ruandát és Namíbiát is. Naná, hogy Katar is előz minket, amely tokkal-vonóval megvette a brüsszeli baloldalt. Kabaré.

Jaj, most akkor mi lesz mivelünk? Jönnek a B–52-esek, hogy kipurgálják belőlünk a mutyit? Esetleg kapunk demokráciabeöntést, mint Irak, Szíria, Líbia? A magyarországi baloldal legalábbis ebben bízik – puccson kívül máshogyan képtelenek hatalomra vergődni.

Hetvenhetedikek vagyunk? Na és? A magam részéről azt nem értem, miért ilyen nagyvonalúak Gyuri bácsiék. Miért nem a világ legkorruptabb országa lettünk? Az sem lett volna sokkal komolytalanabb, mint ez a hetvenhetedik hely. 

»Ha jópofáskodnak, miért nem úgy istenesen? Talán akkor röhöghetnénk. Rajtuk.«

»Korrupciós index.« Hivatalosnak tűnő elnevezés, amely a tényszerűség, az egzaktság látszatát kelti. Mintha a bíróság által korrupciónak ítélt svindlik száma, súlyossága alapján rangsorolná a világ országait. Ez is a vetítés célja. A honi dollárbaloldal és dollársajtó ennek megfelelően tálalja a hírt. Arról zengedeznek, hogy Magyarország a legkorruptabb az egész unióban. És amikor ezt mondják-írják, máris lebuktatják magukat. Tudniillik még maga az elkövető sem állít ilyet. Ez nem egy korrupciós rangsor, hanem egy nemzetközi közvélemény-kutatáson alapuló korrupcióérzékelési index. Ahogyan azt néhány éve Martin József Péter, a magyarországi Transparency vezetője egy interjúban elmesélte nekem: »A korrupciós index kilenc másik nemzetközi szervezet – például a Világbank, a Világgazdasági Fórum vagy a Bertelsmann Alapítvány – kutatásaira épül, ezekből állítanak elő a berlini kutatók egy tizediket. Ez egy érzékelési mutató, amely a Magyarországon működő üzletemberek és a szakértők percepciói alapján értékeli az állami szféra korrupciós helyzetét.«” 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasói levél: Hogy viselkedhet idős emberekkel így valaki?!

Szabó Viktor

Szabó Zoltán azt üzente, elfogyott a regimentje

Szabó Viktor

Moderari: Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Előbb a gyerek, amiért kapják a pénzüket. Utána jön a fizetés mértéke, meg a tüncike!,

Szabó Viktor

Moderari: A hátrahagyottak magányáról

Szabó Viktor

Szánthó Miklós: a woke-mozgalom veszélyes fertőzés, amelynek ellenszere a magyar recept

Szabó Viktor

Moderari: Figyelő szemeinket Lengyelországra vessük!

Szabó Viktor

Advent – és a várakozás varázsa…

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Szabó Viktor