Belföld

Eltemették a megkéselt Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagyot Mátészalkán

Katonai tiszteletadás mellett kísérték utolsó útjára a január 12-én Újbudán meggyilkolt Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagyot csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Mátészalkán – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

    A rendőrség honlapján olvasható közleményben azt írták, a temetésen Pintér Sándor belügyminiszter mellett Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár, Balogh János országos rendőrfőkapitány és helyettesei, valamint a vármegyei rendőrfőkapitányok és a társszervek vezetői fejezték ki részvétüket.
    A ravatalnál a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai és a teljes rendőri állomány nevében Budapest rendőrfőkapitánya, Terdik Tamás vezérőrnagy búcsúzott. A főkapitány beszédében a fiatal rendőr életét felidézve kiemelte, Baumann Péter személyében nemcsak egy nagyszerű embertől búcsúznak, hanem egy olyan rendőrtől is, akinek közismert volt a hivatás iránti elkötelezettsége.
    Azt mondta, Baumann Péter barátságos, kedves személyiségének köszönhetően gyorsan beilleszkedett, kollégáival kiváló kapcsolatot alakított ki, szolgálati helyéhez rendkívüli mértékben kötődött. Pozitív életszemlélete, kisugárzása által rövid idő alatt számos barátra tett szert, életre szóló baráti kapcsolatai szövődtek – emlékezett Terdik Tamás.
    “A mi szemünkben az intézkedő rendőrök, Baumann Péter főtörzsőrmester, Dobos László törzszászlós és Kállai László főtörzszászlós, hősök. Hősies helytállásuk nélkül civil életek kerültek volna veszélybe” – fogalmazott a főkapitány.
    Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagy temetésével egyidőben a rendőrök az egész országban egy percre bekapcsolták a szolgálati autókon a kék lámpát és a szirénát, hogy így emlékezzenek és tisztelegjenek az elhunyt rendőr emléke előtt – olvasható a www.police.hu oldalon.
    A BRFK XI. kerületi körzeti megbízottja január 12-én szolgálatteljesítés közben vesztette életét, miután egy késes támadó halálosan megsebesítette.
    A főtörzsőrmestert Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá léptette elő.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto

Brutális áremelkedés jön a benzinkutakon, és már a védett ár sem jelent mentőövet

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ha az elnököt erőszakkal megfosztják a hivatalától, akkor Magyarországnak joga van ellenállni

cs3-szerkeszto

Megszavazták az alaptörvény módosítását

cs3-szerkeszto