Belföld

A múlt héten 23 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz

Flu is killing me!

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a múlt héten 23 200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtöki, heti jelentésében.

    Azt írták: január 9. és 15. között az országban 170 600-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 23 200 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést.
    Utóbbiak közül a betegek 25,4 százaléka gyerek, 33 százaléka fiatal felnőtt volt, 28 százalékuk a 35-59 évesek, 13,6 százalékuk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
    Az év második hetében 11 közigazgatási területen nőtt, hétben csökkent, kettőben (Nógrád és Pest vármegye) nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Komárom-Esztergom és Békés vármegyében volt, a legkevesebb Bács-Kiskun és Fejér vármegyében – közölték.
    A második naptári héten összesen 161 betegtől érkezett légúti minta az NNK laboratóriumába. A sentinel orvosok által beküldött 77 minta közül 11 betegnél az influenza valamelyik típusát, ötnél koronavírus-fertőzést, kilenc esetben a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutattak ki a vizsgálatok, egyéb esetek mögött pedig más vírusok okozta fertőzés állt.
    Hozzátették: influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a múlt héten egy jelentés érkezett, egy Komárom-Esztergom vármegyei óvodából. Az elvégzett virológiai vizsgálatok minden esetben influenza A vírus jelenlétét igazolták.
    Közölték azt is, hogy január 9. és 15. között súlyos, akut légúti fertőzés miatt 219 ember került kórházba, közülük 32-nél intenzív ellátásra volt szükség. A kórházi ápolást igénylő 219 beteg 44,3 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, 38,8 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt.
    A kórházba felvettek közül 61 betegnél az RSV, 52 betegnél a SARS-CoV-2 és 9 betegnél az influenza A vírus kóroki szerepét igazolták. Az RSV-pozitív betegek 83,6 százaléka volt 2 éves vagy annál fiatalabb, a COVID-19 fertőzöttek 88,5 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt – áll a közleményben.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tovább nőtt Orbán Viktor előnye, Magyar Péter egyértelműen lemaradt

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

cs3-szerkeszto

Deutsch Tamás: nem fordulhat elő, hogy egy megszorító politika még egyszer tönkre tegye Magyarországot

cs3-szerkeszto

Megszületett a megállapodás! Orbán Viktor nagy bejelentést tett!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: komplett egészségügyi rekonstrukció zajlik országos méretben

cs3-szerkeszto

Lázár János: ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el

cs3-szerkeszto

Mentőszolgálat: már több mint kétmillió ember kapott ellátást az ügyeletekben

cs3-szerkeszto

Stabilan vezet a Fidesz, üvegplafon a Tisza felett

cs3-szerkeszto

Magyar Péter ezt is elintézte: Kapuvár és Csongrád egy választókerület, és naná, hogy csongrádi a jelöltjük

cs3-szerkeszto