Belföld

A kormány 4,5 milliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket

Lady choosing meat behind glass counter

A kormány négy és félmilliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket – jelentette be hétfői közleményében Nagy István agrárminiszter.

    A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók következtében kialakult energiaválság, és a nehéz gazdasági viszonyok ellenére a kormány továbbra is elkötelezett a magyar vidék és a kistelepülések támogatása mellett. Az agrártárca tisztában van a kiskereskedelmet sújtó nehézségekkel, legyen szó akár az energiaköltségek vagy a szankciós infláció hatásairól. A minisztérium éppen ezért folyamatosan vizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyek segítséget nyújthatnak az ágazat szereplőinek – tette hozzá a miniszter.
    Nagy István kitért arra is, hogy az alapvető szolgáltatások mennyiségileg és minőségileg magasabb színvonalú hozzáférhetővé tétele nagyban növeli a kistelepülések népességmegtartó erejét. Ezek között is fontos szerepet játszik az élelmiszerekhez való hozzáférés. Ennek biztosítását szolgálja a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek támogatása, amelynek segítségével sikerülhet megőrizni ezeket az üzleteket a jelenlegi gazdasági kihívások mellett is. Az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak majd az érintettek. A tárca tervei szerint több, mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár 3 millió forint támogatásban – hangsúlyozta a miniszter.
    A miniszter kifejtette, a kis hentesüzletek létrehozhatnak rövid ellátási láncokat, hozzájárulhatnak az élelmezésbiztonság megvalósulásához, fenntartásához és emellett munkát is biztosítanak az ott élőknek. “Ezek a kereskedelmi egységek biztosítják hazánk tradicionális, változatos, térségi ízvilágának és konyhaművészetének fennmaradását is. Egyszersmind ezen üzletek léte a vidék és különösen a kistelepülések népességmegtartó erejének is alapját képezik, így támogatásuk társadalmi és demográfiai szempontból is jelentős” – emelte ki az agrártárca vezetője.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Az oroszok elzárhatják a csapokat a magyarországi ukrán üzemanyag-tároló miatt

cs3-szerkeszto

Medián: visszaesett a Tisza, erősödött a Fidesz, 8%-on a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto

Kikérte az ügyészség Magyar Péter mentelmi jogát a telefonlopási ügyben

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: A pedofilok „adatvédelmi” jogait választja a Tisza a gyerekek helyett

cs3-szerkeszto

Újabb gyárbezárás: ezúttal egy japán multicég vonul ki Magyarországról

cs3-szerkeszto

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Kezdődik: Magyarországon építenek üzemanyagtárolót Ukrajna számára

cs3-szerkeszto

Vasárnapra tüntetést, október 23-ra pedig Békemenetet hirdettek a Terror Háza elé

cs3-szerkeszto