Belföld

Újévi hagyományok, babonák, szokások

Friends taking selfies at New Year's Eve party

„Eltelt egy év”- leginkább ezt szoktuk ismételgetni és arra gondolunk, hogy az előttünk álló 365 nap minél boldogabb és eredményesebb legyen. Az újévi fogadalmak akarva akaratlanul is előjönnek, bár ritkán tartjuk be őket, de azt gondoljuk, ha megfogadjuk előnyünkre válik. Az hogy mennyire hisszük vagy csak mondjuk egy jó kérdés. Napjainkban talán az éjféli pezsgős koccintás a mulatozás, és az újév első napján elfogyasztott lencse maradt meg hagyományként. Sokat a régiek közülük nem is igazán ismerünk, pedig van szép számmal és lehet érdemes lenne párat átgondolni. A 80-90-es években még hagyomány volt, hogy december 31-én éjfél után az utcákra vonultak az emberek és egymást üdvözölve kívántak boldog újévet mindenkinek, akivel csak találkoztak papírtrombitákat fújva, konfettit dobálva, majd jött az elengedhetetlen tűzijáték.

Korábban az Óévtől hagyományosan szintén nagy hangzavarral, kolompolással búcsúztak el, abban a hitben, hogy így elűzik a gonoszt. 

Az apróbb magokból készült ételek, mint az említett lencse, bab a szerencse és a bőség szimbólumai.

A malac fogyasztása a hiedelem szerint előre tolja a szerencsénket, viszont szárnyasból készült ételeket ilyenkor nem szabad fogyasztani, mert az elkaparja a szerencsét.

Régen tilos volt ilyenkor mosni és teregetni, de vannak olyan hagyományok, amely szerint egyáltalán semmilyen munkát sem szabad végezni az év első napján.

Állítólag a szilveszteri álom beteljesül, ezért azoknak, akik ezen az estén mulatnak vagy báloznak, hagyni kell időt az alvásra is, különben nem lesz idő az álomra.

A munka tilalma mellett szemetet sem szabad kiönteni, mert azzal is a szerencsénktől búcsúzunk, és jobb, ha minden a házban marad. Ha valamit kiviszünk szintén rosszat jelent. 

A szerencse pogácsa sütése tájegységenként változó lehet, de a lényeg hogy mindig belesütnek vagy állítanak valamit, amely a jövő évi szerencsénket megalapozza.

Az egész kenyér felvágása szilveszterkor azt jelenti, hogy az év folyamán mindig lesz majd kenyerünk.

A régi hagyomány szerint sok esetben szilveszter éjszakáján arra is fény derül ki lesz a párja azoknak, akik még nem találták meg a jövendőbelijüket. Ehhez gombócokat kell főzni, gondosan belerejtett nevekkel, és amelyik elsőként jön fel a víz felszínére, az abban rejlő név mutatja meg, ki az igazi. Elég érdekes módja a párválasztásnak, de ki tudja, akár még igaz is lehet.

A vitatkozás veszekedés nem jó jel az év első napján. Óvakodni kell a viszályoktól, különben az év többi napja is ilyen lesz.

Szilveszter éjjelén, ha az összes ajtót kinyitjuk pontban éjfélkor, az óév távozik és az újév be tud jönni. Idén nem lesznek még kemény mínuszok, akár ki is lehet próbálni.

A hagyomány szerint, ha van méz a háznál december 31-én a szerelmes párok számára is van követendő babona, azoknak akik sokáig szeretnének egymás mellett lenni. Ha bekenik éjfélkor a szájukat mézzel és így váltanak csókot, akkor a szerelmük édes és hosszú életű lesz. Hideg időben ez kifejezetten jó szájápoló módszer, azért érdemes vigyázni a méz mennyiségével.

Nem szerencsés az újévet tartozással kezdeni, azokat még éjfél előtt ki kell fizetni, hogy a következő időszak bőséges legyen, és ne hiánnyal kezdjük.

Az sem mindegy kitől kapunk az újévben elsőként csókot, mert az a személy egész évben szeretni fog bennünket.

Különböző országok különféle szokásokat, hagyományokat, babonákat tartogatnak az év utolsó és az újév első napjára, amelyek közül talán az egyik legkedvesebb az, ahogyan a svédek ünnepelnek. Saját készítésű gyertyákat ajándékoznak egymásnak, amely a fény az öröm és a vidámság szimbóluma.

Mint az kiderült, hazánkban is számos babona hagyomány és szokás kapcsolódik az év végéhez az újév első napjához. A pezsgő, a jókívánságok az együtt töltött idő minden családban legyen ma éjjel a vidámságé, és egy boldog, eredményes, egészségben gazdag újév kezdete. BUÉK!

TG



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mutatjuk, hogyan lesz a szentesieknek és csongrádiaknak is 1 milliós fizetése

cs3_szerk2

Orbán Viktor: azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak

cs3_szerk2

Visszavonulót fújt Magyar Péter Strasbourgban, hiába várták az újságírók

cs3_szerk2

Orbán Viktor: az európai versenyképesség hanyatlása a legsúlyosabb kihívás

cs3_szerk2

Vigyázat, szarvasok!

cs3_szerk2

“Szomorúan kel fel a nap e napon, jó emberek hullottak el Aradon”

cs3_szerk2

Alig háromezer ember volt kíváncsi Magyar Péterékre a közmédia elleni tüntetésen + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kaszab Zoltán: Máris a Tisza Párt célkeresztjébe került a rezsicsökkentés

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a gazdasági semlegesség célja a családok életszínvonalának megvédés

cs3_szerk2