Belföld

Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást

Young family expecting a baby

Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

    Hornung Ágnes közölte, a babaváró támogatást 2024. december 31-ig változatlan feltételekkel lehet kérni.
    A részleteket ismertetve arról beszélt, hogy a legfeljebb tízmillió forintos hitelt továbbra is szabad felhasználású kölcsönként igényelhetik a házaspárok; ha az anya 18 és 41 év közötti, és ha az első gyermek öt éven belül megszületik, akkor a hitel kamatmentes lesz, a második gyermek után a még fennálló tartozás 30 százalékát, a harmadik után pedig a teljes tartozást elengedik.
    A riporter kérdésére, hogy mi történik azon nők diákhitel-tartozásával, akik felsőoktatási, egyetemi tanulmányaikhoz diákhitelt igényeltek és gyermeket vállalnak még 30 éves koruk előtt, vagy akár az egyetemi éveik alatt, Hornung Ágnes bejelentette, hogy január elsejétől a diákhitellel rendelkező nőknek, amennyiben még a tanulmányaik alatt vagy annak befejezését követő két éven belül gyermeket szülnek, elengedik a teljes diákhitel-tartozásukat.
    Az államtitkár az új családtámogatási elemek közül beszélt a 30 év alatti anyák szja-mentességéről is. Az új intézkedés szerint azok a nők, akik 30 éves koruk alatt szülnek vagy fogadnak örökbe gyereket – független attól, hogy házasságban élnek, hajadonok vagy elváltak – az átlagbér erejéig szja-mentességet kapnak, amely a magzat 12 hetes korától igényelhető annak az évnek a végéig, amíg az anya betölti a 30 éves kort – ismertette Hornung Ágnes.
    Elmondta azt is, hogy a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyereket nevelő családok januártól az eddigi kedvezményeken felül további 10 ezer forintos adókedvezményt vehetnek igénybe, a gyermekek otthongondozási díja (gyod) pedig bruttó 232 ezer forint lesz.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Rendkívüli bejelentés: elrendelték a magyarországi kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Egy újabb álhír megcáfolva: nem halt meg a volt SzVsz vezető!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának

cs3-szerkeszto

Magyarország helyett Ukrajnát éltette a Tisza és a Momentum

cs3-szerkeszto

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: nem mehet semmilyen hadikölcsön Ukrajnába, amíg az olajszállításokat nem indítják újra Magyarországra

cs3-szerkeszto

A hivatalos adatok szerint feleannyi ajánlása sincs a Tiszának, mint amennyit Magyar Péter mondott

cs3-szerkeszto

Kapu Tibor átvette a Közmédia Év Embere Díját

cs3-szerkeszto