Belföld

Újabb jelentős támogatás a turizmus számára

Woman traveling in Budapest

A kormány a korábbi 6 pontos intézkedéscsomag után újabb támogatással segíti a gazdaság húzóágazatának számító turizmust; december 23-tól a turisztikai szolgáltatók számára is elérhető a korábban 150 milliárd forintos kerettel meghirdetett Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási program – hívta fel a figyelmet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).  

    Hozzáteszik, hogy miután a MTÜ javaslata alapján a kormány a feldolgozóipari program turisztikai ágazati kiterjesztéséről döntött, így a támogatásra mintegy 16 000 vendéglátóegység és 4500 szálláshely jelentkezhet.
    Kiemelték, hogy a szektort érintő ismételt intézkedéscsomag jelentősen hozzájárul a turisztikai mikro-, kis- és középvállalkozások stabilitásának megőrzéséhez, a munkaerő megtartásához. Az érintett vendéglátóegységeket, illetve szálláshelyeket működtető vállalkozások foglalkoztatják a két szektor munkavállalóinak 70-80 százalékát, mintegy 80-100 ezer embert. Megtartásuk a pályán alapvető érdeke az ágazatnak, hiszen a gazdaság húzóágazatának számító turizmus fejlődéséhez, valamint a hosszútávú stabilitáshoz elengedhetetlenül szükséges a jól képzett, nagy tapasztalattal rendelkező munkavállaló – áll az MTÜ közleményében.
    A módosítás eredményeként az érintett turisztikai mikro-, kis- és középvállalkozások 2023. január-március számlával igazolható földgáz, villamosenergia, illetve távhő havi átlagáruk előző évi, azonos időszakához mért növekményének fedezésére igényelhetnek, maximum 50 százalék mértékű vissza nem térítendő közvetlen támogatást. Ezt önállóan, vagy energiahatékonysági beruházáshoz felvett hitel önerő-támogatásával kombinálva is megtehetik, ugyanis a részvétel egyik feltétele, hogy a támogatott kkv-k energiahatékonysági beruházást hajtsanak végre legkésőbb 2024 végéig – ismerteti az MTÜ. Ezentúl szintén fontos kritérium, hogy 2023. III. negyedévének végére, tehát az ősz befejeztével a vállalkozásban foglalkoztatottak létszáma legfeljebb 10 százalékkal csökkenhet a 2022-es év azonos időszakához képest.
    A közleményben felidézik, hogy a kormány az MTÜ javaslatai alapján novemberben egy 6 pontból álló, 30 milliárd forintos turisztikai mentőcsomagot fogadott el, az intézkedések közel 100 ezer kis- és középvállalkozó működését támogatják. A kormányzati segítségnyújtás leggyorsabb és leghatékonyabb módja a bevétel utáni 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésének 2022. október 1. és 2023. március 31. közötti felfüggesztése. További könnyítést jelent, hogy az ágazatban dolgozóknak legfeljebb 24 havi munkaidőkeret rendelhető el. A Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetésére javaslat készül. A vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége az NTAK felé 2023. július 1-jére módosul. A szálláshely-szolgáltatók továbbra is mentesülnek a 14 év alattiak okmányának beolvasási kötelezettsége alól. A magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek esetében pedig az első szálláshely-minősítés regisztrációjának határideje egy évvel, 2024. január 1-re kitolódik – sorolja a kormányzati intézkedéseket az MTÜ közleménye.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto

Brutális áremelkedés jön a benzinkutakon, és már a védett ár sem jelent mentőövet

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ha az elnököt erőszakkal megfosztják a hivatalától, akkor Magyarországnak joga van ellenállni

cs3-szerkeszto

Megszavazták az alaptörvény módosítását

cs3-szerkeszto