Belföld

Semjén Zsolt: a katolikus tankönyvcsalád kiadása a vallásszabadság megvalósulása

A katolikus tankönyvcsalád kiadása a vallásszabadság megvalósulásának egy fejezete – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Szent Imre-tankönyvcsalád bemutatóján hétfőn Budapesten.

    Semjén Zsolt kiemelte: az egyház küldetése az üdvösség és az egész ember szolgálata, és e szolgálatából következik, hogy közfeladatot vállal át az államtól, például az egészségügy, a szociális szféra vagy az oktatás területén.


    Az állam pedig “felismeri és elismeri” ezt a szolgálatot, és az “állampolgári jogegyenlőség alapján” ugyanúgy finanszírozza az egyházi közfeladatot átvállaló intézményeket, mint a hasonló feladatot ellátó államiakat.
    Hozzátette: ha az állam nem ezt tenné, nem pusztán állami és egyházi intézmény között tenne különbséget, hanem gyerek és gyerek, beteg és beteg, szociális ellátott és szociális ellátott között.
    Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke ismertette: 2018-ban kezdte meg az MKPK fenntartásában működő Katolikus Pedagógiai Intézet a tananyagfejlesztést, melynek eredményeként 2021-ben – 76 év szünet után – jelenhettek meg a katolikus közismereti tankönyvcsalád első kötetei a Szent István Társulat kiadásában.
    Veres András kiemelte: meggyőződése, hogy a tankönyvcsaláddal nemcsak a katolikus, hanem a teljes közoktatást sikerült jelentős mértékben erősíteni.

MTI, fotók: Szigetváry Zsolt



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

G7: Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a fűtésszámla a négyszeresére, az áramszámla a kétszeresére nőne, ha az ukránok terve megvalósulna

cs3_szerk2

Milyen jogok illetik meg az embert a pszichiátrián?

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a türk országok szerepe Magyarország energiaellátásában kulcsfontosságú

cs3_szerk2

Lepatkányozta a Fideszt és megfenyegette Orbán Viktort a kiutasított ukrán ügynök

cs3_szerk2

Az aszálykezelésre fókuszál a MATE új karcagi központja

cs3_szerk2

Megszólalt a szakértő: Orbán ezzel az újítással berobbanthatja az ajtót

cs3_szerk2

Orbán Viktor: ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély

cs3_szerk2

Megalakult a Magyar Kánonjogtörténeti Társaság – Új fórum a jogtörténeti kutatás szolgálatában

cs3_szerk2