Csongrád

Nagyszabású akcióval készül péntektől nyitásának hetedik évfordulójára a csongrádi fürdő

December 9. és 12. között (péntektől hétfőig) a 2015-ös próbaüzemi árakon látogatható a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda. Ez azt jelenti, hogy ezen a négy napon a felnőtt belépő 1000 forintba, a diákok és nyugdíjasok által megvásárolható kedvezményes jegy 700 forintba, a szauna belépőjegy pedig 500 forintba kerül.

Egy hét évvel ezelőtti, december 9-én adták át a felújított csongrádi fürdőt. A beruházás révén megújult a fürdőépület, új gyógyászati részleget alakítottak ki és új élménymedence is épült, valamint akadálymentesítették a fürdőt.
Az évfordulóra programokkal és egy nagyon jó akcióval készül a fürdő. A kedvezményes jegyárak mellett a megszokottnál tovább lesz nyitva: pénteken 10 és 22 óra között, szombaton 10 és 23:30 között, vasárnap és hétfőn 10 és 20 óra között várják a fürdőzőket.
Nem maradnak el a programok sem. Szombaton 14 és 16 órakor zenés vízi torna lesz a tanmedencében, 10 és 19 óra között a játszóházban arcfestéssel, csillámtetoválással és kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket. 19 órától zenés éjszakai fürdőzést tartanak. 18, 19 és 20 órakor pedig szaunafelöntések is lesznek. A szombati napon belépőjegyet vásárló vendégek egy soroláson is részt vesznek, amin törzsvendég kupont, bérleteket, törölközőket nyerhetnek.
Érdemes lesz kihasználni a fürdő születésnapi hétvégéjét!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Akár 100 ezer forintos támogatást is kaphatnak a csongrádi családok – mutatjuk, kik pályázhatnak!

cs3-szerkeszto

Jó hír az autósoknak: feloldották a súlykorlátozást a csongrádi pontonhídon!

cs3-szerkeszto

Figyelem, autósok! Változik a forgalmi rend és a temetők nyitvatartása Csongrádon

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Új járda épül a csongrádi Gézengúz Óvodánál, és a kerékpártárolót is lecserélik!

cs3-szerkeszto

Fellökött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott Csongrádon – vádat emeltek az autós ellen

cs3-szerkeszto

Két évig tartó távvezeték-építés kezdődik, Csongrádon kártérítés is járhat az érintett földtulajdonosoknak

cs3-szerkeszto