Sport

Madaras Norbert lett a Magyar Vízilabda Szövetség új elnöke

A szervezet szombaton, a Duna Arénában tartotta rendkívüli közgyűlését, amelynek egyetlen, előre tervezett napirendi pontja az új elnök megválasztása volt. A 42 éves Madarast egyetlen jelöltként nyílt szavazással, egy tartózkodás mellett, 2024. október 22-ig bízta meg a tagság a szövetség vezetésével.

Madaras Norbert játékosként két olimpiai bajnoki címet szerzett, a magyar vízilabda egyetlen kétszeres világbajnoka, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes.

Vári Attila, az MVLSZ korábbi elnöke október 14-én jelentette be, hogy egyéb feladataira tekintettel lemond tisztségéről. A játékosként ugyancsak kétszeres olimpiai bajnok sportvezető 2018 szeptembere óta irányította a szervezetet.

MTI, fotó: Kovács Anikó



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ezüstérmes lett az Ugrai Pannával felálló 4×200-as női gyorsváltó

cs3-szerkeszto

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Közel három évtized után újra hivatalos erősember-verseny lesz Szegváron

cs3-szerkeszto

Országos mezőnyben is helyt álltak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület fiataljai

cs3-szerkeszto

Makk Marci Egészség- és Sportnap várja az érdeklődőket Csongrádon

cs3-szerkeszto

Mindszent büszkesége is ott lesz a párizsi Európa-bajnokságon – Ugrai Panna bekerült a magyar válogatottba

cs3-szerkeszto

Közel 140 rajttal rendezték meg a XIII. Serházzugi Hosszútávúszó Versenyt a Kis-Tiszán

cs3-szerkeszto

Edzőként és versenyzőként is példát mutatnak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület masters sportolói

cs3-szerkeszto

Elkezdődött a kisteleki pumpapálya kivitelezése

cs3-szerkeszto