Belföld

Pénteken érkezhet az első havazás

Snow falling gently in forest

Pénteken érkezhet az első havazás – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán. Az előrejelzés szerint a havazásra az Északi-középhegység területén lehet számítani.

    Azt írták: csütörtökön és pénteken északi, északkeleti széllel további néhány fokkal hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé, emellett pénteken mediterrán ciklon is kialakul Magyarországtól délnyugatra.
    Emiatt az északkeleti megyékben kedvezővé válnak a feltételek ahhoz, hogy az érkező csapadék halmazállapota elsősorban az Északi-középhegység területének egy részén, továbbá esetleg az Észak-Alföldön is átváltson átmeneti jelleggel havas esőre vagy hóra – tették hozzá.
    Az előrejelzés szerint pénteken nyugat, délnyugat felől egyre többfelé ismét elered az eső, de Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, továbbá a hegyekben az eső mellett havas esőre, illetve hóra is számítani lehet.
    Közölték: a hegyek mellett inkább csak a legészakabbi tájakon van esély néhány centiméteres hórétegre, de az sem marad meg.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi + Csongrádi leendő szülők figyelem! Minden eddiginél nagyobb támogatást kaphatnak a gyermeket vállaló családok az otthonteremtéshez

Szabó Viktor

Orbán Viktor: 2024 reményteljes év lesz

Szabó Viktor

A vidék erősödése egész Magyarországot teszi gazdagabbá

tk_arpad

Két éve jár a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között

Szabó Viktor

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg

Szabó Viktor

Friss felmérés: a magyarok ellenzik Ukrajna további finanszírozását

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európának készülnie kell arra, hogy egyedül marad Ukrajnával

Szabó Viktor

Parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény

Szabó Viktor

Farkas Sándor: Az Agrárminisztérium a jövőben is kiemelten kívánja támogatni a vidéki térségekben történő infrastrukturális beruházások megvalósítását

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább