Térség

A belső szalagkorlátra repült fel, és azon keresztben állt meg egy kisteherautó az M5-ösön

A belső szalagkorlátra repült fel egy kisteherautó az M5-ös autópályán Kiskunfélegyháza határában, az éjszaka.

Kecskemét felől haladt a kisteherautó, amikor a belső szalagkorlátnak csapódott, majd a sztrádán megpördült, és a középső elválasztó sáv szalagkorlátjára felrepült, ahol az útra merőlegesen állt meg. Úgy tudjuk, hogy elsőként egy terepjáró ért oda, ami a sötétben érintőlegesen ütközött vele. A kiérkező rendőrök a kisteherautóban már nem találtak senkit, ami magyar volt, de rendszámtáblája is csak ragasztószalaggal volt felrakva. A sérült kisteherautóból jelentős mennyiségű olaj folyt ki az útra, amit semlegesíteni kellett, a kiérkező tűzoltók a járművet áramtalanították. A szalagkorláton merőlegesen álló kisbuszt az autómentő is csak nehezen tudta leemelni, így megszüntetve a forgalmi akadályt, a helyszínelés és a mentés idejére a belső sávot lezárták.

A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a járművön elhelyezett rendszám nem a baleset során megrongálódott autóhoz tartozik, így egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt eljárást indítottak az ismeretlen sofőrrel szemben. A rendőrök még vizsgálják a baleset körülményeit.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: először a magasfeszültségű rendszereket kell helyrehozni

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Megérdemlik a támogatást: többmillió forintot nyertek a térségbeli önkéntes tűzoltók

cs3_szerk2

Útfelújításokról tárgyalt Szabó István

cs3_szerk2

Még mindig nincs vége! Hétfő éjfélig meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást

cs3_szerk2

Családbarát Munkahely Díjat kapott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

cs3_szerk2

Nemzeti Ellenállás Mozgalom: Magyar Péter a magyar Zelenszkij! + VIDEÓ!

cs3_szerk2