Vélemény

Moderari: „A helyzet még nem jó, de javul.”

Ezért a mondatáért, és mögötte lévő igazságért bízom meg Orbán Viktorban. Évtizedeket vártam/vártunk egy reálpolitikusra, akivel a jövő nem a munkanélküliségről, a folyamatos leépülésről, a megszorításokról, a különböző csomagokról és az elszegényedésről szól.

Jobbak a jövedelmi viszonyok Nyugat-Európában? Igen, sokkal-sokkal jobbak. Nyugodtabb az életük? Nem mindenütt, de többé-kevésbé még ez is igaz. Mi azonban ide születtünk, itt Magyarországon kell boldogulnunk. Nehéz volt ez mindig.

Van, aki elmegy és szerencsét próbál, mint a népmesék hősei. Nem kárhoztatom őket. Járjanak szerencsével, és legyen részük abban a békében, amit mindannyian megérdemelnénk.

Mi, akik itthon maradunk, azért küzdünk napról-napra, hogy itthon is könnyű legyen a jó élet. Hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, de haladunk. Magyarországon 2004 és 2010 között a teljes lakosság 28-32%-a élt a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával. Ez az arány 2022-ben 19,4%. Még nem jó, de javul.

Folyamatos ellenszélben – teszem hozzá.

A demokráciának természetesen része a politikai – és egyéb – ellenvélemény, az ellenszél. Ellenvélemény nélkül nem lenne valódi választási lehetőség sem.

A mai magyar ellenzéki pártok által napi szinten gyakorolt mocskolódás, a puszta destruktivitás, az öncélú rombolás azonban nem valós választási lehetőség. Számunkra, a többség számára semmiképpen.

Azok az ellenzéki érzelmű politikusok, „értelmiségiek”, akik egymással versenyezve hazudoznak külföldön a magyar politikai és társadalmi viszonyokról, nem tesznek jót a saját ügyüknek sem.

Külföldön – messziről jött emberként – természetesen azt mondanak, amit akarnak, nem fognak ezzel lebukni. Az ország helyzetét el tudják nehezíteni, a kormányzást eredményesen tudják akadályozni a külföldi politikai szövetségeseik segítségével. Az átlag nyugat-európait is el tudják bolondítani, de itthon pontosan tudjuk, hogy amit mondanak az nem igaz.

Látjuk azt is, hogy a hazugságok miatt az Európai Unió vissza tudja tartani a Magyarországnak járó forrásokat, miközben Magyarország pontosan befizeti az Unió költségvetésébe a nem csekély hozzájárulását. Ez pedig a mi pénztárcánk rovására megy.

A hazudozókat már csak ezért sem szeretjük. Nem bízunk bennük, és nem fogjuk őket a nyakunkba ültetni soha többé.

Ha Orbán Viktor nem lenne tehetséges, józan paraszti ésszel megáldott politikus, még akkor sem.

Moderari


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Gabesz: A polgármester berúgta a kampányát! Célcsoport: diákok

Szabó Viktor

Vietnámi Facebook lájkokat vásárol egy szentesi szennyoldal?

Szabó Viktor

Szentesi Fidelitas: Hol késik a szúnyoggyérítés?!

Szabó Viktor

Hont András: 2006-ban nem 17 éveseket küldtek előre a randalírozók

Szabó Viktor

Moderari: Így nevelem a liberálisomat

tk_arpad

Szentesi Zöldi László: A magyar egység nem számmisztika

tk_arpad

Szánthó Miklós: Aki valóban Európa érdekét tartja szem előtt, az támogatja a magyar békepárti álláspontot

tk_arpad

Sergio Velasco: Itt az ideje, hogy Európa a saját útját járja

tk_arpad

Moderari: Ki gépen száll fölébe …

Pászti Dániel

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább