Szentes

Dokumentumfilm készült a Szentesi Járásbíróságról

A pincétől a padlásig – időutazás a Szentesi Járásbíróság épületében címmel dokumentumfilm készült a Szentesi Járásbíróság épületéről és Hamza Géza, korábbi szegedi törvényszéki elnök életéről – tájékoztatta a bíróság az MTI-t.

    A közlemény szerint a film forgatókönyvírója, rendezője Szabó Zoltán Attila, operatőre Erdős Péter és Takács Bence voltak.
    Mint írják, a Szentesi Járásbíróság története a hatalommegosztáshoz kapcsolódik.  A járásbíróság létrehozásának a célja az volt, hogy ne csak elméleti szinten történjen meg a hatalmi ágak szétválasztása, hanem külön épületbe helyezzék el a közigazgatási hivatalokat és a bíróságokat. Ennek alapján az 1872-ben felállított Szentesi Magyar Királyi Járásbíróság új épületét a helyiek a városközpontban, a Kurca folyó partján képzelték el, aminek megépítését a város 1909-ben magára is vállalta.
    Dobovszky József István helybeli építész tervei alapján 1910-ben megkezdődött az építkezés a város lakosainak adományaiból, és 1912 nyarán át is adták az elkészült épületet. 1913. augusztus 9-én történt meg a végleges átköltözés. Érdekesség, hogy sokáig a járásbíróság épületében lakott a mindenkori járásbírósági elnök.
    A szecessziós-eklektikus stílusú épület 1950-ben a magyar állam tulajdonába került, majd felújításon esett át, és 1974-ben megújult az épület homlokzata is. 1994-ben betörtek és felgyújtották a járásbíróságot. 2008-ban felújították, modernizálták és akadálymentesítették az épületet.
    A bíróság emeletén – ami magasabb belmagasságú, mint a földszint – kaptak helyet a főbb helyiségek. A padlástéren nagy a hajlásszög, ami jobban kihangsúlyozza az épület homlokzati megjelenését. A tervező az ablakpárkányokba olyan motívumokat csempészett bele, amelyek akkor a modern építészetre voltak jellemzőek.
    A dokumentumfilm nézői az épület története mellett megismerhetik Hamza Géza életét is, aki az 1900-as évek elején a Szegedi Törvényszék elnöke volt, és nagy szerepet játszott abban, hogy megépüljön a Szentesi Járásbíróság.

MTI

Fotó: https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=84019121

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A jeges úton két járműnek sodródott a szentesi Tisza-hídon egy autó

cs3_admin

Nagyobb hanghatás várható Szentes környékén

tk_arpad

Meztelen lesz a Mikulás Szentesen?

tk_arpad

Szentesen is földadót vezetnek be

tk_arpad

26 milliós rezsitámogatás a szentesi sportuszodának

tk_arpad

Felavatták az Árpád-Agrár Zrt. és a Szentesi Paradicsom Kft. üvegházait

tk_arpad

Vádat emeltek az apósát megmérgező szentesi férfi ellen

tk_arpad

Villámok cikáztak a Pollákban

cs3_admin

A szentesi szülészet bezárása miatt aggódnak a szülők, szó nincs bezárásról

tk_arpad

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább