Térség

Felborult egy autó az M5-ös kecskeméti kihajtónál

A sofőr életveszélyesen megsérült, amikor felborult egy autó az M5-ös autópálya kecskeméti kihajtónál.

Kiskunfélegyháza felől haladt az autó, amikor a sztráda kihajtónál, a jobbra ívelő kanyarban lerepült az útról, közben többször átfordult és fejtetőn állt meg. A helyszínre elsőként két férfi, majd Horváth Erika, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense érkezett, aki szolgálaton kívül volt. A körülményekre tekintettel szolgálatba helyezte magát és elmondta, hogy a kocsi vészjelző készüléke bejelzett, így a mentők, a tűzoltók és a rendőrség is értesítést kapott a balesetről. Elmondta továbbá, hogy a felborult autóban egyedül lévő férfi biztonsági öve be volt kapcsolva és fejjel lefelé volt a kocsiban, eszméletlen állapotban. 

A kecskeméti tűzoltók a beszorult férfit csak feszítővágó segítségével tudták kiszabadítani, majd a mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba. A beavatkozás idejére az érintett útszakaszt teljesen lezárták.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Fafaragással a lelki békéért – különleges workshop indul Hódmezővásárhelyen!

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: „A magyar ember szabadságvágyát nem lehet elhallgattatni!”

cs3-szerkeszto

Eltelt 6 hónap, mutatjuk, mit intézett a választókerületének Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Vidékpolitika vagy vidékrombolás? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor bemutatta, mit „köszönhetünk” eddig a Tisza-kormánynak

cs3-szerkeszto